Megölte gyerekét egy New Yersey-i nő, holttestét egy sikátorba rejtette

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vettek egy New Yersey-i nőt szerdán, aki a vádak szerint tavaly nyáron megölte 22 hónapos fiát. Az ügyben még október 11-én kezdték meg a nyomozást, amikor egy járókelő egy kisfiú bomló maradványaira bukkant az egyik camdeni sikátorban.
Vágólapra másolva!

A gyerek apja december 6-án jelentette a rendőröknek, hogy fia eltűnt, hónapok óta nem látta.

A rendőrök DNS-minta segítségével két hét alatt beazonosították a 22 hónapos gyerek holttestét.

A nyomozás során kiderült, hogy a gyereket utoljára tavaly június 20-án látták élve, de aztán egészen decemberig egyik szülő sem jelentette eltűnését.

Januárban orvosi vizsgálatok megállapították, hogy

a gyerek halálát idegenkezűség okozta. A nyomozás eddigi eredményei alapján az elkövető a gyerek anyja lehetett.

A fiatal nőt

szerdán őrizetbe vették, és gyilkosság miatt letartóztatták.

A nőnek állítólag még

van egy négyéves lánya, illetve egy 5 éves fia is, akiket állítólag szintén rendszeresen bántalmazott,

így kiskorú életének veszélyeztetése, illetve súlyos testi sértés miatt is vádat emeltek ellene - írja a Foxnews.com.