V4NA: Fokozódik Kijev asszimilációs nyomása a kárpátaljai magyarságon

2019.08.30. 15:47

A kisebbségek asszimilációjára törekszik Kijev, ezt tükrözi az a közigazgatási reform is, amelyet a jelek szerint Kárpátalján akar leginkább felgyorsítani az ukrán hatalom - mondta a V4NA nemzetközi hírügynökségnek adott interjújában a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke. Brenzovics László hozzátette, a megyei vezetés által elfogadott tervek szerint az új járásokban mindenhol kisebbségbe kerülnének a magyarlakta települések.

A Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás vezetése gyorsított ütemben elfogadta el a járások összevonásáról szóló határozatot, amelyről szeptember 26-i ülésén dönthet a megyei tanács, közli a politika.ko.net.ua ukrán portál.

Munkács váraFotó: Bielik István - Origo

A magyar kisebbség asszimilációját célozza, hogy tucatnyi magyarlakta települést csatolnának a tervezett 4 újonnan megalakuló járáshoz. Az elvileg önkéntes alapon szerveződő „hromádákat" így központi vezérléssel akarják kialakítani, írja az ukrán portál.

A KMKSZ igyekszik megakadályozni a tervezet eredeti formában való elfogadását - mondta a V4NA-nak a szervezet elnöke, Brenzovics László.

Majd hozzátette, a KMKSZ azt fogja javasolni a megyei tanács szeptember 26-i ülésén, hogy az ungvári, munkácsi, huszti és técsői vagy rahói központtal tervezett négy járás mellé Kijev hozzon létre egy ötödiket is. Ez utóbbinak legyen Beregszász a központja és csatolják ehhez a járáshoz a környező magyarlakta települések többségét.Barta József, KMKSZ alelnöke az ungvári TV21 televíziónak azt nyilatkozta, a más térségekhez csatolt számos vegyes és többségében magyar lakosú település totális asszimilációs nyomás alá kerülhet, melynek következtében a magyar közösség anyanyelvi kultúrájának ápolása lassan elsorvadhat.