Négy helikopteres hegyi mentést kell kifizetnie egy spanyol párnak

Cortina, Olaszország, Dolomitok
Vágólapra másolva!
Egy spanyol pár az olasz Dolomitok jellegzetes hármas ormára, a Tre Cime di Lavaredóra akart felmászni, közben négyszer szálltak ki helikopterrel a mentésükre - írták a Facebookon a hegyi mentők.
Vágólapra másolva!

A négy mentés számlája mintegy 7500 euróra (2,48 millió forint) rúghat - mondta Walter Milian, az olasz alpesi hegyi és barlangi mentőszolgálat (CNSAS) munkatársa.

Négyszer szálltak ki helikopteres mentésre a spanyol párhoz Forrás: F.Dóra / Travelo

Csak az orvosi ellátást igénylőknek ingyenes a mentés

A 45 éves férfihez és 36 éves párjához már a múlt héten is ki kellett szállniuk, akkor más hegymászókkal együtt éjjeli sötétben találtak rájuk, a túrázóknál se lámpák, se hegymászó kötelek nem voltak.

Ezután augusztus 31. és szeptember 2. között a férfi aggódó szüleinek kérésére még háromszor kellett értük menni a szinte függőleges sziklafalhoz,

a barcelonai pár kétszer is visszautasította a segítséget, mert egyedül akartak továbbmászni.

Utoljára 2750 méteres magasságban akadtak el, ekkor már attól féltek, hogy a kedvezőtlen időjárási kilátások miatt nem jutnak le maguktól. Hétfő reggel szállították őket egy menedékházba.

Giovanni Cipollotti, a CNSAS helyi vezetője elmondta, hogy négy különálló mentőakció szervezése egyazon csoportnak "abszolút rekord".

Arra is emlékeztetett, hogy csak az orvosi ellátást igénylők számára ingyenes a mentés.