Meggyilkolták a csecsemőjüket, majd egy fagyasztóba tették

Vágólapra másolva!
Az amerikai család egy hotelben szállt meg, amikor pár hónapos csecsemőjüknek metamfetamint adtak be, amitől a gyerek meghalt. A holttestet a hotel fagyasztójában rejtették el. Mindezt végig nézte az idősebb lányuk is, aki végül lebuktatta őket.
Vágólapra másolva!

A 36 éves Amanda Oakes és a párja, a 28 éves Carlton James Mathis is metamfetaminfüggők. Májusban a pár hónapos kisfiukkal együtt egy alabamai hotelben szálltak meg.

Itt a szülők bedrogoztak, majd a gyereknek is adtak a kábítószerből. Annyit, amennyi egy csecsemőnek halálos dózis

– írja a Metro.

A nő ezek után elindult az idősebb lányukért, aki ez idő alatt Georgia államban volt.

Útközben a férfi azzal hívta telefonon, hogy a kisfiuk meghalt. A nőt ez nem nagyon hatotta meg, egy zacskó kábítószerrel és a kislányukkal tért vissza a hotelba.

A szülők a kislányuk szeme láttára gyömöszölték be a csecsemő holttestét a szobájuk fagyasztójába. Az egész úgy derült ki, hogy az idősebbik gyerek elmesélte az egyik barátnőjének, aki szólt a szüleinek, ők pedig értesítették a hatóságokat. Mire a rendőrök a helyszínre értek, a család már úton volt Floridába,

a kisfiú holttestét viszont megtalálták a fagyasztóban.

A menekülő szülők egy autóst is eltérítettek, fegyvert nyomtak a fejéhez és azt mondták neki, hogy vigye őket oda, ahol nem találják meg a rendőrök. Végül két nappal később elfogták őket.

A mesterlövészeknek négyszer kellett meglőniük az akkor is bedrogozott férfit, hogy megállítsák.

Mindkét szülőt gyerekgyilkossággal vádolják. Amíg a férfi kórházban volt, a nőt 99 év börtönbüntetésre ítélték. Miután a férfi magához tért, és megtudta, hogy milyen büntetést kapott a párja, öngyilkos lett.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot!