Kihallgatta a szkopjei ügyészség a „Reket" korrupciós botrány egyik lehetséges érintettjeként az észak-macedón kormánypárt (SDSM) volt főtitkárát, Frosina Remenskit. Ő volt a tiszteletbeli elnöke annak a jótékonysági alapítványnak, amelynek nevében az ügy elsőrendű gyanúsítottja, Bojan Jovanovski, vagyis Boki 13 jelentős összegeket gyűjtött észak-macedón vállalkozóktól. Minden esetben a kormánypárti kapcsolataira hivatkozott a showmanből lett üzletember, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Frosina Remenski, a kormánypárti SDSM parlamenti képviselője, a párt volt ügyvezető elnöke az ügyészségi kihallgatást követően közölte, nem követett el semmilyen bűncselekményt, annak ellenére sem, hogy ő volt a tiszteletbeli elnöke a Boki 13 által alapított áljótékonysági szervezetnek, írta a republika.mk észak-macedón portál.

Remenski szerint a Boki 13-al kapcsolatba került összes politikust ki kellene hallgatnia az ügyészségnek. A szkopjei sajtóban a leggyakrabban Zoran Zaev miniszterelnök helyettesét, Radmila Sekerinska asszonyt említik, aki szintén szoros baráti kapcsolatban állt Boki 13-al, és ezáltal köze lehetett a korrupciós botrányhoz.

Közben a szkopjei ügyészi kar újonnan kinevezett elnöke, Aleksandar Koleski elutasította azt az ellenzéki kérést, hogy hozzák nyilvánosságra a Katica Janeva különleges ügyészre vonatkozó nyomozati aktákat. Az ügyet vizsgáló parlamenti bizottság csütörtökön vitatja meg a különleges ügyészség lemondott, majd letartóztatott vezetőjének felelősségét a „Reket" korrupciós botrányban, írja a szkopjei portál.

A keddi nap fejleménye volt az is, hogy az előzetes letartóztatásban lévő volt különleges ügyész, Janeva levélben üzent a sutkai börtönből, hogy a Különleges Ügyészi Hivatal általa szignált összes ügyet küldjék vissza Ljubomir Joveski ügyésznek, ő folytassa tovább ezek vizsgálatát. Ha a kérést teljesítik, akkor ez lényegében a korábban Janeva által vezetett szervezet működésének teljes leállását jelentené, írta a republika.mk.