Egy hajléktalan nő beosont egy nyaraló pár szállodaszobájába

Vágólapra másolva!
Különös látvány fogadott egy párt, akik nyaralásuk alatt beléptek a szállodaszobájukba – írja a Mirror.
Vágólapra másolva!

Az ír Ciara és párja miami nyaralása alatt arra érkezett meg a hotelszobájukba, hogy

egy idegen nő alszik az ágyukban.

A lányt felébresztették, aki bevallotta, hogy hajléktalanként osont be az üres szobába. Ciara szerint minden bizonnyal drogfüggő is.

A recepión is elmondták a történteket, attól tartva, hogy kés vagy pisztoly lehet a lánynál,

a szálloda személyzete azonban nem volt hajlandó kihívni a rendőrséget,

így végül Ciara jelentette az esetet.

A szálloda ezek után új szobát adott nekik, valamint visszatérítették a foglalás árát.

"Alapvetően együttérzek a lánnyal, de a szálloda nem nyújtott profi szolgáltatást. A következő nyaralásunkon remélhetőleg pozitív élményeket szerzünk" – nyilatkozta.