Londoni Legfelsőbb Bíróság: Nem jogellenes a parlament felfüggesztése

2019.09.06. 12:12

A londoni felsőbíróság elutasította pénteki végzésében azt a keresetet, amelynek beterjesztői szerint törvénysértő a brit parlament ülésszakának felfüggesztése. Boris Johnson brit kormányfő a lemondás gondolatát egyelőre megfontolni sem hajlandó.

Nem jogellenes a parlament felfüggesztése

Boris Johnson nemrégiben bejelentette, hogy kormánya ebben a hónapban lezárja a parlament jelenlegi ülésszakát, és október közepén - alig két héttel a brexit határideje előtt - új programot hirdet.

Johnsont az ellenzék részéről és a kormányzó Konzervatív Párton belül is sokan azzal vádolták, hogy a lépéssela brexit-határnapig hátralévő parlamenti ülésnapok számát akarja korlátozni,igyekezve elejét venni, hogy a megállapodás nélküli brexit ellenzői megakadályozhassák a rendezetlen kilépést.

A kormányfő azonban rendre tagadja ezt, mondván: a lépésnek nincs köze a brexithez, a cél egy teljesen új kormányprogram meghirdetése, olyan központi célokkal, mint az állami egészségügyi szolgálat (NHS) és az infrastruktúra fejlesztése.

Johnson: Nem mondok le

"Brüsszelbe fogok menni,

kialkudom a megállapodást, és biztosítom, hogy október 31-én kilépjünk, ezt kell tennünk! - hangoztatta Boris Johnson a Sky News televíziónak adott nyilatkozatában.

Arra a kérdésre felelve, hogy benyújtja-e lemondását, amennyiben nem tudja teljesíteni ezt az ígéretét, a miniszterelnök azzal felelt: "Ezt az elképzelést fontolóra venni sem vagyok hajlandó".

Nem lesz újratárgyalás a brexitrőlForrás: NurPhoto/Gail Orenstein/NurPhoto/Gail Orenstein

Nem lesz újratárgyalás

Antti Rinne, az EU tanácsának soros elnökségét betöltő finn kormányfő nemet mondott Nagy-Britanniának az Európai Unióból történő távozását rögzítő Brexit-megállapodás újratárgyalására. Boris Johnson brit miniszterelnök szerdán a londoni parlament alsóházában azt mondta, hogy kormányának eltökélt szándéka egy új megállapodás.

Boris Johnson komoly vereséget szenvedett szerda este azzal, hogy az alsóház 327-299 arányban megszavazta azt a javaslatot, amely elvben megakadályozza, hogy az ország október végén megállapodás nélkül lépjen ki az EU-ból. Ennek lényege az, hogy ha október 19-ig a parlament nem járul hozzá egy új brexit-megállapodáshoz, és ahhoz sem, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnjön meg,Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál az október 31-én esedékes kilépés elhalasztását három hónappal,vagyis 2020. január 31-ig.

Johnson többször is határozottan leszögezte, hogy erre nem hajlandó, és ezért a rendezetlen brexitet tiltó törvény elfogadása után előrehozott választásokat kezdeményezett. Ennek elfogadásához 434 voksra lett volna szükség, ám csak 298-an szavaztak a kezdeményezésre.

Boris Johnson brit miniszterelnökForrás: AFP/Ben Stansall

A megállapodás nélküli Brexit tilalmát előíró törvénytervezet ezután a felső kamara, a Lordok Háza elé került további vitára.