Az Európai Bizottság (EB) bukott elnöke, Jean-Claude Juncker, az európai adófizetők pénzéből kitömött, de egy egyiptomi oligarcha többségi tulajdonában lévő Euronews-nak adott interjújában azt kifogásolta, hogy Orbán Viktornak Magyarország az első - az az ország, amelynek szavazói megválasztották, és akiknek felelősséggel tartozik.

Juncker elmondta, hogy magyar vezetőnek tartja Orbánt, nem európainak. Az erre vonatkozó kérdés kapcsán pedig hangsúlyozta: „ha csakis a saját országunk érdekel bennünket, akkor nem vagyunk európai vezetők, vak nemzeti vezetők vagyunk."

Orbán Viktor és Jean-Claude JunckerForrás: EU/Etienne Ansotte/Ec - Audiovisual Service

Az Európai Bizottság bukott elnöke láthatóan nem érti, vagy nem akarja megérteni, hogy Orbán Viktor a magyar állampolgárok jóvoltából már negyedik alkalommal lett az ország miniszterelnöke - ráadásul ebből három alkalommal kétharmados többséggel győzött - így neki egyértelműen a hazája, Magyarország kell legyen az első, nem pedig Európa.

Ráadásul, ha Junckernek valóban Európa lett volna az első, nem pedig a személyi ambíciói, illetve Luxemburg adóparadicsommá alakítása - amiből minden európai országnak vesztesége származik - akkor az EU nem ott tartana, ahol jelenleg tart.

Az Európai Bizottság elnöke gyakorlatilag minden téren megbukott, a migrációs krízis kezelésétől, a külpolitikán át a gazdasági válság menedzseléséig, mivel neki akkor sem Európa volt az első, amikor az unió vezetésével bízták meg őt - igaz, nem az európai emberek, hanem a háttérben alkudozó európai vezetők, élen Merkel kancellárral és Hollande francia elnökkel.

A kérdés úgy is megfogalmazható, hogy Junckernek miért nem Európa volt az első?Ezt persze nem kérdezte meg tőle az egyiptomi oligarcha többségi tulajdonában álló, de mégis az európai adófizetők pénzéből kitömött Euronews szervilis munkatársa.

Juncker így folytatta nyilatkozatát: „Felnéztem Orbán Viktorra a nyolcvanas évek végén, mivel szembeszállt a szovjet megszállással. Egy hős volt Magyarországon. Mindig nagyon tiszteltem őt. De aztán egy útkereszteződésben ő másfelé fordult."

Újságírói kérdésre válaszolva az EB távozó elnöke azért kijelentette, bár nagy különbségek vannak Orbán Viktorral a gondolkodásukban, személyes kapcsolatuk továbbra is jó, így időnként viccelődni is tudnak egymással.