Ismeretlenek felgyújtották a volt ukrán jegybankelnök családi házát - videó

2019.09.17. 14:34

Ismeretlenek keddre virradóra felgyújtották Valerija Hontarjeva, az ukrán jegybank volt elnöke családjának házát a Kijev mellett lévő Horenicsi településen.

A lángokat a kiérkező tűzoltóknak nem sikerült időben megfékezniük, a ház porig égett.

Az épületben nem tartózkodott senki, maga Hontarjeva már egy ideje Londonban él.

Később Mikola Zsukovics, a Kijev megyei rendőrség szóvivője elmondta, hogy a helyszínen találtak egy hang- és villanó rakétát, amely a tüzet okozhatta. Egyelőre még szakértők vizsgálják, voltak-e gyúlékony anyagok az épületben. Szavai szerint a nyomozás előzetesen megállapította, hogy behatolás történt a házba. A térfigyelő kamerák egy embert rögzítettek, amint átmászik a házat körülvevő kerítésen.A rendőrség gyújtogatás gyanújával indított vizsgálatot, ugyanakkor nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy esetleg rövidzárlat okozta a tüzet.

Arszen Avakov belügyminiszter kijelentette, hogy aki megrendelte, vagy elkövette a gyújtogatást, éppen a Nemzetközi Valutalap (IMF) küldöttségének Ukrajnába érkezésekor, a saját hazájának okozott kárt.
Volodimir Zelenszkij elnök brutális bűncselekménynek nevezte az incidenst, és sürgette a hatóságokat, hogy mielőbb derítsék fel az ügyet.

Az ukrán elnök leszögezte, hogy mindenkit megillet az a jog, hogy biztonságban érezze magát és tulajdonát Ukrajnában, függetlenül attól, hogy milyen tisztséget töltött be a múltban.

Valerija Hontarjeva 2014 júniusától 2017 májusáig volt a jegybank elnöke, utána kényszerszabadságra ment, amíg a parlament egy év múltán ki nem nevezte utódját. Ő állt a nemzeti bank élén még 2016-ban, az Ihor Kolomojszkij tulajdonában lévő Privatbank - utóbb bíróság által törvénytelennek minősített - államosításakor.

Valerija Hontarjeva 2014 júniusától 2017 májusáig irányította az ukrán jegybankot.Forrás: wikipédia

A kijevi főügyészség a jegybankban a vezetése alatt történt esetleges hivatali visszaélések címén indított eljárás kapcsán az utóbbi hónapokban többször is beidézte tanúként kihallgatásra, de ő nem volt hajlandó megjelenni, ezért augusztus végén a bíróság engedélyezte az előállítását.
Hontarjeva és családtagjai ellen nem ez volt az első támadás, augusztus 30-án Londonban elütötte egy autó, ami miatt meg kellett műteni a lábát. Szerinte Kolomojszkij állt a gázolás mögött, ezt azonban a megvádolt tagadta. Szeptember 5-én felgyújtották Kijevben a fiának, a felesége nevére bejegyzett autóját. A volt jegybankelnök menyét egyébként ugyancsak Valerija Hontarjevának hívják. Hontárjeva családi házának leégéséről készült videófelvételt itt nézheti meg: