Kétmillió migránst enged be Franciaország a következő öt évben, erre a veszélyre figyelmeztetnek

2019.09.19. 12:41

A Le Figaroban megjelent interjújában a Republikánusok nemzetgyűlési képviselője, aki a sikeres köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy egykori pártja (UMP) főtitkárhelyetteseként vált a migrációval összefüggő kérdések szakértőjévé, keményen és őszintén beszél Macron hibás politizálásáról. A bevándorláspárti francia elnök csak szavakban harcol az illegális migráció ellen, a politikai iszlám elterjedése ellen pedig semmit nem tett.

Franciaország a robbanás szélén

A következetesen konzervatív politikus úgy látja, hogy Macron lényegében két és fél éve nem tud (és nem is akar) semmit sem kezdeni a migrációval, aminek következtében ez gyakorlatilag robbanás közeli helyzetbe sodorta Franciaországot. Miután Macron szeptember 30-ra mégis csak vitát hívott össze a migrációról a Nemzetgyűlésben (francia parlament) „úgy tűnik, hogy a jövő évi önkormányzati választások előtt, mintha Macron rájött volna arra, hogy két és fél éve nem törődik ezzel a témával" - mondja a képviselő. Ciotti azonban tapasztalt politikus, és tudja, hogy a Macron-féle üres kommunikációs frázisok, vitapanelek mögött általában semmi sincs, ezért is mondja azt, hogy "a francia népnek nem beszédre, hanem erős és konkrét intézkedésekre lenne szüksége". Visszautal Macron bukott szocialista belügyminiszterének, Collomb-nak a migrációról szóló törvényére, amelyről azt gondolták, hogy konkrét intézkedéseket tartalmaz, de "valójában az csak egy tengernyi papír volt" mondja lesújtóan Ciotti. Egy ilyen parlamenti vitának amúgy sincs semmi értelme, hiszen semmilyen döntés nem születik és semmiről nem lesz szavazás, teszi hozzá.

Éric CiottiForrás: AFP/Bertrand Guay

Macron politikája „tiszta őrület"

A Republikánusok képviselője nyugtalanítónak tartja Macron politikáját. A mostani tempót alapul véve Macron 2 millió migránst enged be Franciaországba a következő 5 év alatt, ez „tiszta őrület" - fogalmaz egyértelműen a konzervatív politikus. „Asszimilációs képességünk végére értünk! A franciák visszautasítják, hogy az országuk természetét átalakítsák" - szögezi le. „De hogyan is tudnák elfogadni a franciák", teszi fel a nagyon is idevágó kérdést, "azt, hogy az állam eurómilliókat költ el arra, hogy a migránsok hotelekben lakjanak, miközben nekik maguknak sincs már hol lakni". Ciotti konkrét számokat is felhoz mondandója alátámasztására. Franciaország csak a tavalyi évben megdöntött minden rekordot azzal, hogy 262 ezer tartózkodási engedélyt adott ki, amelyhez még hozzájön 122 ezer menedékjogi kérelmet benyújtó migráns és a több tízezer (egyes szakértők becslése szerint a kiskorú migránsok száma eléri a 100 ezret Franciaországban) felügyelet nélküli kiskorú migráns. Miközben ez több milliós költséget jelent a vidéki önkormányzatoknak, megyéknek, régióknak (Éric Ciotti az Alpes-Maritimes dél-francia régió képviselője a francia Nemzetgyűlésben, a régió központja Nizza). Azon is csak csodálkozni lehet, hogy semmiféle diplomáciai manőver nem volt Elefántcsontpart vagy Tunézia irányába, hogy biztosítsák az onnan származó, felügyelet nélküli gyerekek biztonságát vagy ellenőrzését.

Emmanuel MacronForrás: AFP/Ludovic Marin

Ciotti Salvini politikáját dicséri, Macront képmutatónak tartja

Ciotti kifejti a Le Figaronak adott riportjában, hogy ha most pillanatnyilag kevesebb a bevándorló Európában, ez az (eddigi) kemény olasz bevándorlásellenes politika és amiatt van, hogy a törökök jobban ellenőrzik a Balkán-útvonalat. Viszont ez nem igaz Franciaországra, amely mostanra a második legnagyobb ország lett a menekültjogi kérelmek benyújtásának számát illetően (ezzel kapcsolatban az Origo itt közölt  részletes, adatokkal alátámasztott elemzést, a V4NA nemzetközi hírügynökség segítségével).

„Visszautasítom Macron képmutatását" - mondja a képviselő, és felidézi azt a nagy port felkavart ügyet, amikor Macron utasítására 150 migránst kellett francia városoknak befogadni az "Open Arms" Soros- hajó fedélzetéről, miközben azt megtagadta, hogy a hajó kikössön Franciaországban. „Nem akarom, hogy Nizza vagy Marseille Lampedusává változzon" - teszi hozzá Ciotti keményen, előrevetítve egyúttal azt, ami Macron bevándorláspárti politikájával Franciaországra vár. Macronnál a szlogenek gyakran helyettesítik a konkrét cselevést, foglalja össze a köztársasági elnök politikusi lényegét, miközben politikai "megtorlástól" félve nem támadja a politikai iszlámot. A franciák hosszú ideje értik és megélik a politikai iszlám veszélyét és mostanra konkrét intézkedéseket szeretnének látni. "Visszautasítom, hogy ránk kényszerítsenek egy olyan életmódot, ami nem a miénk. Fel kell végre oszlatni az iszlamista szervezeteket, amelyek ezt a halálos ideológiát terjesztik és a terrorizmus melegágyai" - zárja riportját az ismert jobboldali politikus. A politikai iszlám veszélyei elleni harc egyik leghitelesebb jobboldali politikusának, a Republikánusok szóvivőjének, Lydia Guirousnak Macronhoz intézett felhívásáról az Origo itt írt.