Már a nyomozóhatóságokba is érdekeltséget keres a Soros-hálózat

2019.09.20. 06:43

Ötvenezer dollárt fizetett Soros György hálózatának egyik politikai szervezete egy Virginia állambeli megye demokrata seriffjelöltnek az Egyesült Államokban. Az eset csak a legutóbbi azok sorozatában, ahol a milliárdos spekuláns tetemes pénzösszegekkel támogat nyomozóhatóságok vezetői székéért induló személyeket - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A Soros-szervezet tagjának számító Democracy PAC ötvenezer dollárt adott Josh King demokrata seriffjelöltnek a Virginia állam északi részében található Prince William megyében.  Az egyébként tetemes összeg ugyanakkor csekély ahhoz képest, hogy a politikai szervezet a nyáron egymillió dollárt már elköltött demokrata ügyészjelöltek támogatására  az állam két másik északi megyéjében: Arlingtonban és Fairfaxben.

Soros GyörgyForrás: AFP/Lakruwan Wanniarachchi

A seriffjelölt a novemberi általános választáson indul a Demokrata Párt színeiben, és többek között a seriffhivatal diverzitásának erősítését ígéri a kampányában. A milliárdos spekuláns Soros György úgy gondolta, King támogatásával újabb szinten bele tud szólni az amerikai politikába és törvényhozásba, ami ráadásul nem az első eset lenne mostanában.

A novemberi választás meghatározó jellegű lesz az észak-virginiai megye igazságszolgáltatási rendszerében. Josh King korábban azt mondta, reméli, hogy a Sorostól kapott támogatás majd újabb pénzekhez segíti őt hozzá, ami egyengeti majd a kampányát.