Soros György holnap eligazítást tart Frans Timmermansnak New Yorkban

TIMMERMANS, Frans
Brüsszel, 2019. január 30. Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, a minőségi jogalkotás, az uniós intézményközi kapcsolatok, a jogállamiság, az uniós alapjogi charta tiszteletben tartása ügyében illetékes tagja a bizottság hetenkénti ülését követő brüsszeli sajtótájékoztatón 2019. január 30-án. MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Vágólapra másolva!
Hétfőn találkozik egymással Soros György és Frans Timmermans a 74. ENSZ Közgyűlésen New Yorkban - derül ki az Európai Bizottság hivatalos naptárából. Ez is azt támasztja alá, hogy a leköszönő Juncker-féle Európai Bizottság jogállamiságért felelős alelnöke Soros György embere. A magyar kormány éppen ezért nem támogatta személyét a bizottsági elnöki székéért.
Vágólapra másolva!

A beharangozó szerint a holland politikus az uniós szerv delegációvezetőjeként vesz részt a megbeszélésen, a Sorossal való egyeztetésen kívül három beszédet is fog mondani. Ahogy az az ilyen magas szintű brüsszeli találkozókon lenni szokott, nem lehet tudni, miről lesz szó a két befolyásos személy eszmecseréjén. Az elmúlt uniós ciklusban egyébként Timmermans volt az egyik olyan brüsszeli vezető, aki a legtöbbször találkozott az amerikai spekulánssal, és megnyilvánulásaival többször is egyértelművé tette, nagyra tartja őt. A holnapi tanácskozás is azt támasztja alá, hogy

Timmermans egyértelműen Soros György embere.

Frans Timmermans Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Az összejövetel két körülmény miatt a szokásosnál is érdekesebb lesz:

  • Timmermans éppen Magyarország és a visegrádi négyek ellenállása miatt bukta el az új ciklus bizottsági elnöki helyét. A magyar kormány éppen azért nem támogatta személyét, mert Soros Györgyhöz köthető;
  • az amerikai milliárdos politikusa éppen a hazai önkormányzati választási kampány kellős közepén rendelt ki ellenzéki polgármesterjelölteket Brüsszelbe, ahol Gyurcsánynéval közösen adtak eligazítást nekik a jövőre nézve.