A bébiszitter hanyagsága miatt halt meg egy kétéves kislány

Vágólapra másolva!
Meghalt egy kétéves kislány, miután a bébiszittere órákra bent felejtette a felforrósodott autóban. A szülők azt mondják, a kislány valóságos csoda volt az életükben. Előtte ugyanis évekig nem lehetett gyerekük, az asszony hat vetélésen esett át.
Vágólapra másolva!

Kedden halt meg a kétéves Zariah Hasheme, akit 41 éves bébiszittere a forró kocsiban felejtett. A nő a városba ment autóval, és magával vitte a rábízott kislányt is, aki útközben elaludt.

A nő úgy gondolta, annyi idő alatt, amíg elintézi a dolgait, nem eshet baja a kislánynak, ezért a zárt autóban hagyta.

Az ügyintézés azonban hosszúra nyúlt, időközben pedig Brooks teljesen megfeledkezett a gyerekről.

Órák múlva jutott eszébe, hogy a gyerek még mindig a kocsiban fekszik, egyedül. Amikor kiment hozzá, a kislány már nem lélegzett, és az érintéseire sem reagált.

A szülők, amikor megtudták, hogy egyetlen gyereküket soha többé nem láthatják, úgy érezték, ők maguk is belehalnak a bánatba. Az asszonynak ugyanis éveken át nem lehetett gyereke, Zariah születése előtt ugyan többször is megfogant, de minden terhessége vetéléssel végződött:

- mondta könnyes szemekkel Demi Petrowski, Zariah anyja.

Az apa, Zachary Hasheme a feleségétől tudta meg a szörnyű hírt, miközben épp a munkahelyéről ment hazafelé:

Csörgött a telefonom. Demi hívott. Elkeseredetten üvöltötte a telefonba, hogy:

Sokkolt a hír. Rátapostam a fékre, és félreálltam - idézte föl az emlékeket a férfi.

- tette hozzá megtörten.

Dr. Rosina McAlpine nevelési tanácsadó elmondta, hogy

a legtöbb ilyen eset reggel, vagy délelőtt történik, amikor az ember munkába rohan, esetleg ügyet intéz,

és a nagy szétszórtságban még a gyerekről is megfeledkezik.

Tammie Brookst letartóztatták hanyagsága miatt, a Hobbs megyei börtönben tartják fogva - írja a Foxnews.com.