Több embert is agynolőttek Kairóban

Vágólapra másolva!
Agyonlőtték a betiltott Muzulmán Testvériség hat feltételezett tagját Kairóban egy lövöldözésben az egyiptomi biztonsági erők.
Vágólapra másolva!

A belügyminisztérium rövid keddi közleménye szerint a

hat fegyveres tűzharcban halt meg,

miközben a rendőrség megrohamozta az egyiptomi főváros Október 6. nevű negyedében lévő rejtekhelyüket.

A rendőrség felügyeletét ellátó tárca szerint

az agyonlőtt férfiak terrorcselekmények elkövetésére készültek a közeljövőben.

A közlemény arra nem tért ki, hogy mikor hajtották végre a razziát és rendőrök megsérültek-e a lövöldözés során.

Abdel-Fattah esz-Szíszi jelenlegi elnök 2013-ban vezérkari főnökként a tiltakozó tömegtüntetéseket kihasználva megdöntötte a Muzulmán Testvériség támogatta Mohamed Murszi hatalmát. A júniusban börtönben meghalt Murszi mindössze egy évig volt Egyiptom elnöke. Szíszit 2014-ben választották meg államfővé. Azóta könyörtelenül elnyomták az ellenzéket,

a Muzulmán Testvériséget 2013-ban terrorszervezetnek minősítették, és több ezer tagját vették őrizetbe.

A hírt röviddel azután tették közzé, hogy a pénteken és szombaton több egyiptomi városban tartottak - ritkának számító - kormányellenes tüntetéseket. Több száz embert vettek őrizetbe. Több állami média azonnal azt jelentette, hogy a tüntetőket a Muzulmán Testvériség befolyásolta.

A Muzulmán Testvériség mellett Egyiptom hosszú évek óta harcol a Sinai-félszigeten működő, az Iszlám Állam terrorszervezet egyik szövetségese által vezetett dzsihadistákkal. Az összecsapásoknak mindkét félről több száz halottja van.