V4NA: Bizonyított, hogy az Iszlám Állam a migránsokkal szivárog be Európába

Vágólapra másolva!
Bár az Iszlám Állam katonai értelemben vereséget szenvedett, mindössze annyi változás történt, hogy ezentúl nincs területhez kötve. A szervezet terroristái a bevándorlást használják, hogy a szír migránstáborokban kiképzett katonáikat Európába juttassák és a balliberális erők, mint az új olasz kormány a kezükre játszanak ebben – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Március 23-án az Iszlám Állam önjelölt kalifátusa megszűnt létezni.

A terrorszervezet fénykorában egy nagyjából Ausztria méretű részt hasított ki Irak és Szíria területéből és egy középkort idéző saria-törvény uralta „államot" hozott létre.

Az Iszlám Állam zászlója. Forrás: V4NA

Nem titkolt célja volt, hogy káoszba taszítsa a világot,

elhozva a szentiratok szerinti apokalipszist.

Bár az USA által vezetett nemzetközi koalíció győzelmet aratott katonai értelemben a terrorszervezet felett, a győzelmüket beárnyékolja a tény, hogy

az eddig látható ellenség ezután lappangva él majd tovább.

Az Iszlám Állam egy terrorszervezetből nőtte ki magát „kalifátussá", és most, hogy területe megszűnt,

szétszórva a világban terrorszervezetként él tovább, és erőt gyűjt, hogy ismét támadást indítson a Nyugat ellen.

Charles Lister, a Közel-Kelet Intézet kutatója szerint az ISIS egy valós és jelenleg is aktuális veszélyforrás.

Elmondta, hogy több ezer sejtje van Irak és Szíria területén, és jelenleg is az új létformájukhoz alkalmazkodnak.

Hozzátette,

A fenyegetés tehát nem múlt el, és a szakértők egy védekezési stratégia kidolgozását sürgetik, ez azonban az unión belül eddig süket fülekre talált.

Az új olasz kormány már azt fontolgatja, hogy nem szigorítani, hanem csökkenteni akarja a határvédelmet, és szabad utat akar engedni a migránsoknak Európába,

bagatellizálva az ezzel járó veszélyeket.

Márpedig a veszély létezik.

Holly Williams a CBS riportere egy északkelet-szíriai migránstáborba látogatott, hogy felmérje a helyzetet, és megdöbbenve tapasztalta, hogy

A 10 ezer fős tábort védő amerikai katonák szerint bár a kerítést ők uralják, a táboron belül az Iszlám Állam uralkodik.

A befogadott migránsok többnyire ISIS-feleségek, akik eltökélték, hogy tovább viszik férjeik hagyatékát. Még propagandaüzenetet is küldtek a táborból, melyben kijelentik:

Azt hiszitek, bezárhattok ebbe a rohadt táborba, de időzített bomba vagyunk.

A táborban iskolák híján a terrorszervezet ideológiáját oktatják, és aki ellenáll vagy visszakozik, az kockáztatja, hogy felgyújtják a sátrát vagy akár meg is ölik.

Mivel minden nő eltakarja az arcát, a tetteseket nem is lehet beazonosítani.

Ez az ISIS-csoport egyelőre kerítés mögött van, de Európa nincs biztonságban, mert ahogy a migránsok érkeznek, úgy jönnek velük az alvóügynökök is, akik csak a megfelelő alkalomra várnak, hogy nyugatra szökjenek.

Hogy ezt feltérképezze, Williams egy bátrabb lépést is vállalt, és Athénban ISIS-feleségnek adta ki magát, és meg is keresett egy embercsempészt.

Bizonyítékot talált rá, hogy az ISIS tagjait Görögországon keresztül juttatják be Európába fejenként 7200 euróért (8000 USD).

Bár a nyugatra jutás drágának tűnhet, ez aprópénz a terrorszervezet költségvetésében és nem meglepő módon a kulcs a „gyengébben védett" országok megcélzása, mint Spanyolország és az új balliberális kormánya miatt folyamatosan gyengülő Olaszország.

A CBS rejtett kamerás felvételén az is látszik, hogy

a csempészt nem zavarja az Iszlám Állam tevékenysége, és még dicsekszik is, hogy a terrorszervezet több tagját is bejuttatta már Európa szívébe.

A csempészek lopott útleveleket és személyigazolványokat gyűjtenek, és csak annyi a dolguk, hogy az ügyfeleikre hasonlító iratot adjanak megbízójuknak.

Ha eljutottak Olaszországba vagy Spanyolországba, a többi már gyerekjáték, hisz határellenőrzések nélkül közlekedhetnek Európában.

Az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezete (Europol), valamint határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) friss jelentései rámutattak arra, hogy

valós veszélyről van szó.

A napokban fogták el az Iszlám Állam egyik tagját Spanyolországban, aki támadások végrehajtásával fenyegetett.

Az olasz és a francia hatóságok pedig tucatnyi ISIS-katonát azonosítottak az illegális bevándorlók között a Földközi-tengeren.

Az ISIS már eddig is több terrorcselekményt vállalt magára a kontinensen, és a határok megnyitása a bevándorlók előtt újabb lehetőséget ad számukra, hogy alvóügynökeiket becsempésszék az unióba.