Leadta az aláírásokat az új felvidéki magyar politikai mozgalom

Vágólapra másolva!
Leadta a bejegyzéséhez szükséges támogató aláírásokat az Összefogás nevű új felvidéki magyar politikai mozgalom a pozsonyi belügyminisztériumban szerdán.
Vágólapra másolva!

A mozgalmat szeptember elején mutatták be alapítói, miután kiderült, hogy nem hozott eredményt július végén a választási együttműködés lehetőségeiről indított tárgyalássorozat a tisztán magyar felvidéki párt, a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a szlovák-magyar vegyes párt, a Most-Híd között.

A mozgalom vezetői a felvidéki magyar politikai érdekképviselet egységesítését tűzték ki célul a jövő február végén tartandó parlamenti választások előtt,

azóta több felvidéki magyar politikai és civil szervezettel is egyeztetést folytattak erről.

- mondta Mózes Szabolcs, az Összefogás mozgalom előkészítő bizottságának megbízottja, az aláírások leadását megelőzően tartott rövid sajtótájékoztatón.

Mózes, aki a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója is, hozzátette: az aláírásokat három hét alatt gyűjtötték össze, fizetett ügynökségek segítsége és "kiterjedt struktúrák nélkül." Az új mozgalom bejegyzéséhez a vonatkozó szlovák szabályozás szerint legalább tízezer támogató aláírásra van szükség.

A mozgalom előkészítő bizottságának megbízottja úgy vélekedett, hogy

Orosz Örs, a mozgalom egyik alapítója, aki a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője is, elmondta: mintegy kétszáz településen folyt az aláírásgyűjtés, ahhoz csatlakozott a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális-közéleti szervezete a Csemadok is, amely közel kétezer aláírást gyűjtött.

Menyhárt József, az MKP elnöke az Összefogás bejegyeztetését célzó lépésre reagálva az MTI-nek azt mondta: az MKP nyitott minden civil kezdeményezés és párt irányába, amely egy közös magyar lista felállításában gondolkozik, s ezt egyértelművé tették azzal, hogy partnerséget felajánlva megnyitották választási listájukat, amelyen a helyek felét erre a célra ajánlották fel.

Egy magyar lista kell, hogy legyen

- szögezte le Menyhárt József, hozzátéve:

Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: nemcsak közös megjelenítésre, nem tartalom nélküli üzenetekre van szüksége a felvidéki magyar közösségnek, hanem egy közös nevezőre, egy olyan közös magyar programra, amelyben rögzítik a közösség érdekeit szolgáló lépéseket a következő évekre.

Elmondta: az MKP, ezzel összefüggésben csütörtökre tárgyalóasztalhoz hívta a felvidéki magyar civil szervezeteket és kisebb politikai pártokat.