A volt francia elnök 86 éves volt.

Jacques Chirac 1932-ben Párizsban született. Franciaország miniszterelnöke, Párizs polgármestere és az ország köztársasági elnöke is volt. 86 évesen halt meg. 

Jacques Chirac volt francia elnök 86 évesen halt meg.Forrás: AFP/Patrick Kovarik

Chirac a francia történelem páratlan karriert megért, nagyszerű, konzervatív politikusa. 1995-ben és 2002-ben köztársasági elnöknek választották, 12 évig vezette az országot. (Az új francia alkotmány szerint 7 év helyett 5 év az elnöki mandátum, ezért tartott második periódusa 5 évig.) Kétszer volt miniszterelnök (először Giscard d'Estaing alatt, 1974 és 1976 között), majd Mitterrand idején (1986 és 1988 között - ez volt a francia köztársaság első úgynevezett kohabitációja, vagyis, amikor ellentétes politikai oldalról került ki az elnök és a miniszterelnök). 1977 és 1995 között pedig Párizs főpolgármestere volt.

Többször volt miniszter és ő alapította a későbbi, rendkívül sikeres francia jobbközép kormánypártot, az RPR-t és 1976-tól 1994-ig ő volt az elnöke. Az RPR utódpártját, az UMP-t is ő alapította.

Miután 2007-ben véget ért elnöki periódusa, népszerűsége nem csökkent, sőt. 2018-ban a Yougov felmérése szerint a franciák szerint Chirac a történelem második legnépszerűbb elnöke. (Az első érthetően Charles De Gaulle.)