Kigyulladt egy veszélyes vegyi üzem a franciaországi Rouenban - videó

Rouen, vegyi üzem, tűz
Vágólapra másolva!
Kigyulladt egy veszélyes kategóriába sorolt vegyi üzem csütörtökre virradóra az északnyugat-franciaországi Rouenban, a francia hatóságok arra kérték a környékbeli települések lakóit, hogy ne hagyják el otthonaikat.
Vágólapra másolva!

A helyszínt 500 méteres körzetben kiürítették - közölte a Normandia régiót vezető Pierre-André Durand.

A tisztségviselő úgy tudja, senki nem sérült meg. A helyi iskolákat és óvodákat bezárták. A létesítménynél mintegy kétszáz tűzoltó küzd a lángokkal.

A tűz pontos okát egyelőre nem tudni.

A tűzoltóság egyik illetékese elmondta, hogy a lángok terjedését még nem sikerült megfékezni, és további erősítést várnak a helyszínre.

Christophe Castaner belügyminiszter az RTL francia rádióadónak úgy nyilatkozott: nincs ok azt feltételezni, hogy a környék felett terjengő füst egészségügyi kockázatokkal jár. Castaner szerint pánikra semmi ok, de nem árt az óvatosság.

A Lubrizol amerikai vegyianyaggyártó vállalat roueni üzemében például kenőolajokhoz gyártanak adalékanyagokat. A létesítmény 1954 óta működik.

2013 januárjában bűzös gázok szivárogtak a gyárból, a szagot Párizs környékén és Anglia déli részén is érezni lehetett. 2015-ben pedig egy működési probléma miatt kétezer liter kőolaj folyt az esőelvezető rendszerbe.

Rouen a Szajna partján fekszik, Párizs és Le Havre között.