Meghalt egy hat éves kisgyerek, miután apja forró víz alá nyomta, mert így akarta kiűzni belőle a benne szunnyadó démont. A gyerek nem élte túl az ördögűzést.

A rendőrség letartóztatta a 31 éves arizonai Pablo Martinezt, miután bevallotta, hogy forró vízzel próbálta meg kiűzni 6 éves fiából a démont.

Martinez azt mondta a rendőröknek, hogy az elmúlt héten észrevette, hogy a fiába démon költözött, és amikor fürdött, meglátott valami gonoszat a gyerek belsőjében - írta a Fox New a KGUN lapra hivatkozva.

Arra gondolt, hogy ki kell űznie a démont, Martinez ezért állítólag 5-10 percig tartotta a fiát a forró folyó víz alá.

Romelia Martinez, a férfi felesége és a fiú örökbefogadó anyja azt mondta, hogy gurgulázást, fuldokló hangokat hallott a fürdőszobából. Amikor benyitott, meglátta, hogy a férfi a csap alá tartja a gyereket, és üvöltözni kezdett Martinezzel, hogy hagyja abba, és hívta a segélykérő telefonszámot is. Ezután a férfi hidegvizet engedett a fiúra.

Amikor a nyomozók a helyszínre értek, Martinez állítólag azt mondta, hogy nem tudnak megfelelően gondolkodni, illetve nincs megfelelő hitük ahhoz, hogy megértsék, hogy miért tette, amit tett. 

A fiút kórházba szállították, de már csak a halálát tudták megállapítani, a testének a tizenöt százalékát borították égési sérülések.

Pablo Martinezt gyilkosság vádjával letartóztatták.