Hároméves korától molesztálta bébiszittere a most 24 éves lányt

2019.10.01. 20:28

A fiatal nő elmondta, egészen pici gyerekkorától kezdve molesztálta őt egy idősebb lány, aki gyakran vigyázott rá, amíg a szülei haza nem értek Azonban egészen eddig senkinek nem szólt róla, mert szégyellte. Most azt mondta, szeretne találkozni gyerekkori zaklatójával, mert kíváncsi rá hogy miért tette. Hozzátette, nem dühös rá a történetek miatt, inkább sajnálja.

A 24 éves Natasa Hooper mostanra szerzett annyi bátorságot, hogy elejétől a végéig elmondja gyerekkora borzalmas élményeit.

A lány mindössze hároméves volt, amikor egy idősebb lány, aki hetente többször vigyázott rá West Midlands-i otthonában, játék közben molesztálni kezdte.

Mielőtt a tényleges zaklatás elkezdődött, furcsa dolgokra próbálta rávenni Hoopert, például arra kényszerítette, hogy szexeljen a játékaival. 

Azt mondta nekem, csináljak úgy, mintka szexelnék a Barbie babákkal. Én csak döbbenten néztem, mert azt sem tudtam, mi az. Akkor levette a babákról a ruhát, és megmutatta. Ezután becsukta az ajtót, és azt kérte, másszak föl az emeletes ágy tetejére. Ekkor azt mondta, vetkőzzek le, és fogdosni kezdett. Teljesen kikészültem"

- idézte föl Natasa gyerekkori emlékeit.

A lány évekig csendben tűrte a zaklatásokat. Sőt, egy idő után szinte természetesnek vette, és sokszor, amikor egyedül volt, újra meg újra eljátszotta a babáival a bébiszittertől tanult "játékokat".

A családom döbbenten nézte, mit művelek a játékaimmal. Anyám megkérdezte, honnan tudom, mi az a szex"

- mondta a lány, majd hozzátette, hogy

nem merte elmondtani az igazat, mert szégyellte magát azért, ami történt. Azt gondolta, ő tehet róla.

Noha gyerekként nem igazán tudta, mit jelent valójában a szexualitás, legbelül mindig is érezte, hogy az, ahogyan a volt bébiszittere bemutatta neki, nem teljesen fedi a valóságot. Már akkor is furcsának tartotta, hogy két nő között történjen ilyesmi.

Végül pszichológus segítségét vette igénybe, hogy a szexre ne úgy tekintsen, mint valami természetellenes, bűnös dologra.

A fiatal nő ma már többé-kevésbé feldolgozta gyerekkori traumáit, és elkezdett dolgozni újságíróként. Gyerekkori zaklatóját soha nem jelentette fel a rendőrségen, viszont egyszer szívesen találkozna és beszélne vele:

Először is megkérdezném, miért tette. Komolyan kíváncsi vagyok. Sosem éreztem, és nem is érzek dühöt iránta, inkább sajnálom. Talán gyerekkorában őt is zaklatta valaki. Valami biztosan történt vele, ami miatt így próbálta levezetni a feszültséget, és senki nem figyelt rá, nem segített neki"

Natasha úgy gondolta, hogy gyerekkori története példaként szolgálhat a hasonló sorsú lányok számára, és mindenkit arra biztat, hogy ne fojtsa évekig magába az érzéseit, amíg teljesen ki nem készül, ne féljen és ne szégyelljen segítséget kérni - írja a Mirror.co.uk.