Éveken keresztül erőszakolta meg a lányát, aztán a tőle született unokáit

2019.10.01. 19:39

Borzalmas dolgokat kellett átélnie annak a fiatal walesi nőnek, akit apja gyerekkorától kezdve rendszeresen molesztált és megerőszakolt, mert az általa követett vallás ezt elfogadhatónak tartotta. A lány 16 évesen esett teherbe az apjától, majd összesen hat gyereket szült neki, akiket apja ugyanúgy zaklatott, mint a lányát. A férfi ellen nemi erőszak és kiskorúak szexuális zaklatása miatt vádat emeltek - írja a Mirror.co.uk.

Rendszeresen megerőszakolta, és legalább hatszor teherbe ejtette lányát egy walest férfi, majd a lányától született gyerekeket is többször molesztálta.

A gyerekek állandó agymosásban nőttek fel, a férfi egy hamis világot teremtett számukra, azt próbálta velük elhitetni, hogy amit ő tesz velük, normális. Mindezt ráadásul különféle spirituális, vallási eszmékkel magyarázta,

melyek szerint a nők és a gyerekek tárgyiasítása teljesen elfogadható és helyénvaló dolog.

Ennek a szegény fiatal lánynak meg kellett szoknia, hogy apja rendelkezik a teste felett, és azt tesz vele, amit csak akar. Apja pedig teljes természetességgel állította, hogy a nők dehumanizálása a misztika és a boszorkányság elemei közé tartozik, amelyben ő nyíltan hisz"

- mondta el John Hipkin ügyész.

Ráadásul a gyerekeit, akiket megerőszakolt, továbbadta idegen férfiaknak is, akik szintén kiélték rajtuk a perverz vágyaikat. 

Az ügyész ezen kívül elmondta, hogy a

DNS-vizsgálat is kimutatta, hogy a lánynak hat gyereke született az apjától, és mindössze 16 éves volt, amikor először terhes lett tőle.

A gyerekek ugyan nem egyeztek bele abba, amit apjuk tett velük, ám egyszerűen nem volt más választásuk, mint csendben tűrni, és alárendelni magukat apjuk beteges eszméinek"

- mondta az ügyész.