Ausztriában a diákok több mint negyede nem német anyanyelvű

osztrák iskola, német nyelvet tanít menekülteknek Bécsben
Bécs, 2016. február 23. Az Ute Bock Egyesület egyik önkéntese (k) német nyelvet tanít menekülteknek Bécsben 2016. február 23-án. A hajléktalanok, a menekültek, a társadalom peremére szorultak oltalmazására egy osztrák hölgy, Ute Bock által létrehozott szervezet önkéntes tanárai mintegy 600 szíriai, afgán és iraki migráns számára indítottak német nyelvi kurzusokat. (MTI/EPA/Christian Bruna)
Vágólapra másolva!
Ausztriában a diákok több mint egynegyede, Bécsben több mint a fele nem német anyanyelvű, tehát migráns hátterű. Erről számolt be egy hivatalos jelentésre hivatkozva az osztrák sajtó.
Vágólapra másolva!

Az osztrák külügyminisztérium integrációs jelentése szerint az országban a 2017/18-as tanévben az iskolai tanulók 15,5 százaléka nem osztrák állampolgár volt, vagyis az 1,132 millió diákból 175 ezren más országból származtak.

Ezzel együtt megnőtt azoknak a száma, akik nem a németet használják első nyelvként (26 százalék), ők az előző tanévhez képest 0,7 százalékkal voltak többen.

Az Ute Bock Egyesület egyik önkéntese német nyelvet tanít a migránsoknak Bécsben Forrás: MTI/EPA/Christian Bruna

A szakértők úgy vélik, hogy a társadalmi integráció szempontjából a nyelvhasználat jelenti a legnagyobb kihívást.

Ausztriában ugyanis - az Európai Unió, illetve az OECD tagországainak átlagához képest - meglepően magas azoknak a tanulóknak a száma, akik otthon nem a német nyelvet használják.

Bécsben a tanulók több mint fele (52 százalék) úgy kezdte meg az iskolát, hogy nem németül beszélt elsősorban;

emellett Vorarlbergben (26 százalék), Felső-Ausztriában, illetve Salzburgban (22-22 százalék) is magas azoknak a gyerekeknek az aránya, akik családtagjaikkal nem németül beszélnek.

Iskolatípusonként is eltérő lehet, mekkora a nem németül beszélők aránya.

Bécsben a speciális iskolákban a diákok 62 százaléka, az általános iskolákban csaknem 59 százaléka nem a németet használja első nyelvként.

Országos szinten ez az arány a speciális iskolákra vonatkozóan átlagosan 38, az általános iskolákban 31 százalék.

A legtöbb külföldi tanuló Németországból (16 százalék) származik, főleg a volt NDK területéről, ők viszont német anyanyelvűek.

Törökországból (15 százalék), Szerbiából (12 százalék), a többi – ebben a sorrendben Romániából, Szíriából, Bosznia-Hercegovinából és Afganisztánból érkezett Ausztriába.

Bécs kerületeiben már a 2016/17-es tanévben is megvizsgálták, milyen anyanyelvűek az általános iskolai tanulók.

Kiderült, hogy a diákok közül az V. kerületben (Margareten) beszélnek a legkevesebben németül (12 százalék), míg

a török nyelvet a X., illetve a XX. kerületben (Favoriten nevű migránsgettóban, valamint Brigittenau) használják a legtöbben anyanyelvként (26 százalék).