Elfogták a rendőr kollégáit megkéselő muszlim radikális öt társát

2019.10.14. 09:47

Letartóztattak öt embert, aki kapcsolatban állt a muszlim radikális párizsi késelővel. A 45 éves Mickael Harpon 2003 óta dolgozott a francia rendőrség hírszerzési igazgatóságán informatikusként. Egy konyhakéssel mészárolta le október elején négy kollégáját. 2008-ban tért át az iszlám hitre.

A merénylő társait hétfőn korán reggel tartóztatták le a Párizshoz közeli Val d'Oise megyében. A rendőrséghez közeli források a múlt héten közölték, hogy - a testületnél történt ámokfutás után - felújítottak egy belső nyomozást, amelynek célkeresztjében egy magas rangú rendőr feltételezett iszlamista elvbarátai vannak.

Rendőrautók a párizsi rendőr-főkapitányságnál 2019. október 3-án, miután egy férfi késsel rendőrökre támadt az épületbenForrás: MTI/EPA/Ian Langsdon

A 45 éves támadó, Mickael Harpon informatikusként 2003 óta dolgozott a rendőrség hírszerzési igazgatóságán, és konyhakésekkel gyilkolta meg október elején négy kollégáját, három rendőrt és egy civil alkalmazottat. Harpon 2008-ban tért át az iszlám hitre. Az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a környezete tudta róla, hogy egyetértett a muzulmán vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel,  azt állította, hogy "megérti" a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen 2015 januárban elkövetett, 12 halálos áldozatot követelő dzsihadista támadás elkövetőit, valamint a szélsőséges szalafista mozgalomhoz tartozó emberekkel tartott kapcsolatot.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK