Egy fiatal nő megütött és megharapott több rendőrt

2019.10.21. 19:57

Vádat emeltek egy 18 éves, egyesült államokbeli nő ellen, mert bántalmazta az őt igazoltató rendőröket. Az egész azzal kezdődött, hogy a lány és barátnője vitába keveredett egy bolti eladóval, amely addig fajult, hogy rendőröknek kellett igazságot tenni.

Amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek, a nő abszolút nem tűnt együttműködőnek.

Sem a nevét, sem a személyes adatait nem volt hajlandó elárulni nekik, hiába faggatták 20 percen keresztül.

Mivel az áruházban dolgozott a nő anyja is, a rendőrök elmondták neki, hogy lánya és barátnője adataira lenne szükségük, azok viszont megtagadták a válaszadást. Majd hozzátették, hogy ha a két fiatal hajlandó lenne válaszolni a kérdésekre, szabadon megúszhatnák, mindössze egy rendőrségi naplóbejegyzéssel. Ha viszont akadályozzák a munkájukat, kénytelenek őrizetbe venni őket. 

A barátnője végül jobbnak látta engedelmeskedni, így őt szabadon engedték, a nőt azonban ez sem hatotta meg, továbbra sem árult el semmit, és

ahhoz sem járult hozzá, hogy a redőrök ujjlenyomat-mintát vegyenek tőle, így azok végül letartóztatták.

Amikor a rendőrök kísérték őt a börtönbe, a nő kézzel-lábbal hadakozott:

egyiküket mellkason ütötte, másikukat pedig megharapta. A rendőrök végül sokkolót vetettek be, hogy meg tudják bilincselni. 

 Az ügyész hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emelt ellene.

A nő anyja egyértelműen a lánya pártjára állt: szerinte a lánya borzalmasan szenvedett a kínos ügy miatt. Ezen kívül kifogásolta a rendőrök viselkedését is: szerinte emberi jogokat sértettek, az ő lánya ugyanis semmi rosszat nem tett, kifizette az árut, amit vett, mint bármelyik normális vásárló.