Rendőrökre támadtak, és autókat gyújtottak fel migránsok Máltán - videó

Málta, migráns, migránsközpont
Vágólapra másolva!
Zavargások voltak hétfőre virradóra a máltai Hal Far menekültközpontban. A migránsok felgyújtottak öt autót és egy konténert. A közbeavatkozó rendvédelmi szerveket kövekkel és egyéb tárgyakkal dobálták meg. A The Times of Malta című helyi lap úgy értesült, hogy egy rendőrautót is megrongáltak.
Vágólapra másolva!

A tartózkodási engedéllyel nem rendelkező illegális bevándorlók számára létrehozott zárt máltai menekültközpontokban elhelyezett migránsok már hónapok óta tiltakoznak a létesítményekben uralkodó életkörülmények és a menedékkérelmi eljárások lassú elbírálása miatt.

A The Times of Malta szerint a zavargás azt követően tört ki, hogy a hatóságok elutasították egy csoport migránsnak azt a követelését, hogy egy nyitott menekültközpontba helyezzék át őket.

A máltai menekültközpontok túltelítettek, miután az utóbbi hónapokban migránsok százai érkeztek a szigetre. A helyi hatóságok sokukat más uniós tagállamokba helyeznék át, de ez eddig nem történt meg.