V4NA: Veszélyes lehet az Iszlám Állam harcosainak a hazatelepítése Európába

IS Islamic State ISIS Iszlám Állam

U.S. mulls pulling troops from Sinai due to ISIS threa
Vágólapra másolva!
Egyre többször kerül szóba az Iszlám Állam soraiban harcolt migráns hátterű dzsihadisták visszatérése Európába. Több példa is mutatja, hogy szinte megoldhatatlan kihívás elé állítja az európai országok társadalmait az integrációjuk, és szintén vita van a büntetésük mértékéről is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Koen Tanghe belga kutató véleménycikkében fejtette ki, hogy miért annyira bonyolult az iszlamista harcosok Európába való visszatelepítésének a kérdése.

Van, aki amellett érvel, hogy

Ez azonban nem feltétlenül lehetséges, ráadásul a hazahozatal mellett kampányolók ugyan az előnyöket kiemelik, de

hallgatnak az esetleges hátrányokról és veszélyekről.

A kutató véleménye alapján, azok a terroristák akik most - a hírek szerint - kiszabadultak a szír táborokból, egyáltalán nem biztos, hogy képesek eljutni a kontinensre.

Másrészről a dzsihadisták visszatelepítése azért is veszélyes lehet, mert többen indulhatnak el harcolni az Iszlám Állam oldalán, ha azt látják, hogy

akár a börtönbüntetést is elkerülhetik vagy enyhíthetik a hazatéréssel.

Az Iszlám Állam harcosai. A kép illusztráció. Forrás: Youtube

Fontos kérdés még az integrációjuk is.

Korábban ugyanis arra figyelmeztetett a belga, nemzetközi kapcsolatokat kutató Egmont Institute két munkatársa, Rik Coolsaet és Thomas Renard, hogy a visszatért és

Az integráció sem sikerül mindig, erre jó példa Michael 'Younes' Delefortie, aki visszatérése után arról beszélt, hogy

az iszlám már jelen van Európában és a kalifátus itt is át fogja venni az irányítást, mert ezt ígérték meg Allahnak.

Az iszlamista harcosok és családtagjaik hazatelepítése nem csak Belgiumban, hanem például Franciaországban, Nagy-Britanniában és Svédországban is problémát jelent.

Nagy-Britanniában a leginkább ismert eset a bangladesi migráns hátterű Shamima Begumé, aki 15 évesen szökött Szíriába, ahol az Iszlám Állam egyik katonájának a felesége lett. Miután férje és több gyermeke is meghalt, vissza akar térni hazájába, brit állampolgárságát azonban megvonták tőle.

A fiatal nő állampolgárságának visszaállítási ügye egyébként kedden kezdődött meg.

Ügyvédjei azzal érvelnek, hogy Shamimát a férje megerőszakolta Szíriában.

Chris Phillps terrorizmusellenes szakértő szerint azonban

Franciaország elutasított a felnőtt dzsihadisták hazatelepítését, néhány gyereket azonban visszavittek Szíriából.

David De Pas, francia szakértő azonban arról beszélt a napokban, hogy ha a francia állampolgárságú, migráns hátterű dzsihadistákat hazatelepítenék, akkor a francia törvények szerint lehetne eljárást indítani ellenük, így biztos lehet a büntetésük.