Meghalt a Nemzet Művésze, Foltin Jolán

Foltin Jolán arckép, portré díjátadás FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS KÉPKIVÁGÁS koreográfus Közéleti személyiség foglalkozása művész SZEMÉLY táncművész ÜNNEP
Budapest, 2015. november 5. A Nemzet Művésze díjjal elismert Foltin Jolán koreográfus, táncművész az átadási ünnepségen, a Pesti Vigadó dísztermében 2015. november 5-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Foltin Jolán, a Nemzet Művésze, 76 éves korában meghalt. Az első magyar táncház kezdeményezője volt, még 1972-ben. 16 éves korától kezdett táncolni a Bihari János Táncegyüttesben, később ott lett koreográfus, mégpedig az egyik legnagyobb magyar koreográfus. Táncműhelyeiben generációk tanultak, ahogy táncpedagógiai könyveiből is több generáció tanult. 
Vágólapra másolva!

Életének 77. évében vasárnap meghalt Foltin Jolán koreográfus-rendező, táncpedagógus, a nemzet művésze - tudatta a család hétfőn az MTI-vel.

A Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas alkotó életművét a magyar népművészethez, folklórhoz való viszonya, mély ismerete és különleges megközelítése határozta meg.

Műveiben emberi történeteket, kapcsolatokat, sokszor női sorsokat fogalmazott meg: korát megelőző bátorsággal beszélt nőként a nőkről; társas és társadalmi szerepeinkről, együttélésünk vélt, vagy valós szabályairól, a Kárpát-medence történelmének kiszolgáltatott emberéletekről.

Anyanyelve a folklór volt, de ezt a nyelvet olyan személyes, alanyi beszédmóddal használta, hogy az műveiben költészetté vált - olvasható a család közleményében.

Forrás: youtube.com

Csaknem hat évtizedes aktív tevékenysége rendkívüli a magyar néptánckultúra modernkori történetében: pedagógiai és módszertani munkája teremtette meg a műfaj szervezett utánpótlásának lehetőségét, országos, sokgenerációs hálózatát. A Magyar Művelődési Intézet munkatársaként kollégáival ő alapította meg az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesületet. Módszertani kiadványait a mai napig használják óvodákban, iskolákban táncpedagógusok országszerte. Gyermekeknek készült színpadi művei egyedülállóak a magyar táncművészetben. Foltin Jolán volt az egyik kitalálója és szervezője az első budapesti táncháznak, hatása az utána jövő generációkra megkérdőjelezhetetlen.

Alkotói életének két fő színhelye és műhelye volt. A Novák Ferenc által alapított Bihari János Táncegyüttes, amelynek 1959-től tagja, majd tíz évig művészeti vezetője, haláláig mentora volt. A másik műhelye a Honvéd Táncszínház, ahol több évtizeden keresztül, annak megszűnéséig alkotta olyan jelentős műveit, mint az Asszonyok könyve, Harangok, a Lagzi, Ki népei vagytok, Bartók útjain, A tánczmester.

Nézze meg egyik legszebb alkotását, a Párbeszédet!

Műveinek olyan jelentős írók nyújtottak alapanyagot, ihletet, mint Kiss Anna, Kormos István, Nagy László, Szilágyi Domokos, Szakonyi Károly, Dobozi Eszter, Balogh Robert. Életének utolsó évtizedében független alkotóként dolgozott, elsősorban tanítványaival: a Müpa és a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2016-ban mutatta be Elmúlik/ Táncdráma a kitelepítések idejéből és 2018-ban Feketetó című művét. Kiapadhatatlan alkotói tevékenységére jellemző, hogy 2014-ben, hetvenegy éves korában, a Magyar Táncművészek Szövetsége az évad legjobb alkotója díjjal tüntette ki.

Budapest, 2015. november 5. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (b) és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke átadja a Nemzet Művésze díjat Foltin Jolán koreográfusnak, táncművésznek a Pesti Vigadó dísztermében 2015. november 5-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Munkásságát 1984-ben Erkel Ferenc-díjjal ismerték el, 1988-ban Gyermekekért Díjat kapott. 1993-ban neki ítélték a Népművelésért Díjat és 1995-ben a Magyar Művészetért Alapítvány díját. 1995-ben Kossuth-díjat vehetett át három évtizedes eredményes koreográfiai munkásságáért, a gyermektáncmozgalom fellendítéséért, a gyermektáncoktatás metodikájának új alapokra helyezéséért. 2002-ben Lagzi című alkotásával elnyerte az Év Koreográfusa díjat. 2007-ben megkapta a Magyar Táncművészek Szövetsége életműdíját, 2009-ben Prima-díjat vett át. 2015-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozat kitüntetésben és Nemzet Művésze díjban részesült.
Novák Ferenccel kötött első házasságából született Novák Eszter Jászai Mari-díjas színházrendező és Novák Péter színész, énekes, táncos, rendező, második házasságából született Pavelka Sára, aki kulturális menedzserként dolgozik.

2017-ben a Bihari Naplónak adott interjújában arról beszélt, hogy mennyire fontos a tánc a gyerekek életében.

A Folk Magazinnak adott interjúban pedig arról beszélt, hogy véletlennek köszönhetően került kapcsolatba a néptánccal. Egy táncegyüttesbe toboroztak lányokat, mert kevesebben voltak, mint a fiúk. Társaival elmentek a próbaterembe, de az első táncóráról sírva ment haza,