Többen megsérültek egy franciaországi buszbalesetben

Vágólapra másolva!
Harminchárom ember sérült meg, négyen közülük súlyosan vasárnap az észak-franciaországi Amiens térségében egy buszbalesetben.
Vágólapra másolva!

A buszban a sofőrrel együtt 33-an utaztak, sokan külföldiek.

A rendőrség értesülései szerint

a sérültek között amerikai, orosz, spanyol, holland, ausztrál, brit és román állampolgárok is vannak.

Az illetékes francia prefektúra szerint a távolsági buszjáratokat üzemeltető Flixbus vállalat Párizsból Londonba tartó egyik járműve letért az autópályáról, és az oldalára fordult Estrées-Déniecourt település határában.

A balesetről készült felvételeken

az átfordult buszt lehetett látni, amelynek ablakai részben kitörtek.

A Courrier Picard helyi lap szerint a jármű egy kanyarban csúszott meg a nedves aszfalton, nekihajtott a szalagkorlátnak, és úgy fordult az oldalára.