Határozottan cáfolta az Európai Bizottság a 444 újságírójának a hazugságait

fake news, álhírek, illusztráció
Vágólapra másolva!
Az ügyvivői minőségben még hivatalban lévő, Jean-Claude Juncker által vezetett Európai Bizottság a szóvivőjén, Mina Andreeván keresztül egyértelműen és határozottan cáfolta a 444 egyik újságírójának az amerikai Demokrata Párthoz kötődő The New York Timesban magyarul is megjelent legújabb hazugságait az uniós agrártámogatások elnyerése és felhasználása ügyében. A Trump által folyamatosan bírált New York Times és a Soros-blogger érdeke furcsa mód találkozik: míg a 444 alkalmazottja Magyarország ellen próbál dolgozni, a NYT amerikai érdekeket képvisel: multinacionális cégek az ukrán mezőgazdaságba akarnak befektetni, ez pedig szembe megy az Európai Unió érdekeivel. Sőt, egy Der Standard-interjúból kiderül, hogy egy konkrét milliárdosról máris tudunk, aki 1 milliárd dollárt fektetett be az ukrán mezőgazdaságba, amit nyilvánvalóan ki is akar majd venni. Igen, ez a milliárdos az, akire nyilván sokan gondolnak: Soros György.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo is beszámolt, a 444 néven megjelenő Soros-blog egyik munkatársa, Benjamin Novak (magyarul: Novák Benjámin) többedmagával írt egy cikket a New York Timesban (NYT), amely ezúttal magyarul is megjelent az amerikai újságban.

Benjamin Novakot pedig az a Stiller Ákos segítette a cikk összeállításában, aki korábban a hvg fotóriportere volt.

A 444 és a többi hazai balliberális propagandalap, amikor átvette a NYT cikkét,

azt a hamis látszatott keltette, hogy az írás a New York-i lap munkatársainak, és nem a 444 újságírójának a szerzeménye.

A cikk témája az Európai Unió közös agrárpolitikája (KAP) keretén belül a mezőgazdasági támogatások felhasználása volt a közép-kelet-európai tagállamokban, különös tekintettel Magyarországra.

Az Európai Bizottság hétfői, brüsszeli sajtótájékoztatóján

az EU-s szerv szóvivője, Mina Andreeva egyértelműen és határozottan cáfolta a Soros-blog irományában kifejtett hazugságokat.

Andreeva leszögezte, hogy a brüsszeli testület nem tolerálja az EU-s forrásokkal kapcsolatos esetleges visszaéléseket, a visszaélések elkerülésére vonatkozó jogszabályok egyértelműek, a felmerülő panaszokat pedig ki szokták vizsgálni.

A szóvivő hozzáfűzte, hogy

Mina Andreeva nyomatékosította, hogy a források felhasználása a Bizottság és a tagállamok közötti kooperáció része, az ellenőrzések pedig nagyon szigorúak.

Vagyis: nem jellemző a csalás, alapvetően nem is nagyon lehet csalni, ez a lényege annak, amit az uniós szóvivő mondott. És persze ennek az ellenkezőjét állította a Soros-blogger a NYT-ban.

A szóvivő hozzáfűzte, hogy

Ehelyett csupán három órán át állt a Bizottság sajtószolgálatának a rendelkezésére,

ilyen kis idő alatt pedig nem sikerült megválaszolni az általa feltett kérdéseket.

Nyilvánvalóan azért nem szentelt több időt a Soros-blog propagandistája a válaszok meghallgatására, mert nagyon jól tudta, hogy az Európai Bizottság megcáfolná a cikke valóságtartalmát, így pedig nem igazán lehetett volna a Magyarországot lejárató anyagot megjelentetni.

Mina Andreeva kiemelte, hogy információi alapján,

Neki csupán csütörtökön küldtek el néhány kérdést, de pénteken egyéb elfoglaltságok miatt nem volt rá ideje, hogy megválaszolja, hétvégén pedig nem dolgozott, viszont a cikk a NYT-ban már vasárnap megjelent.

Magyarán:

a 444 propagandistája úgy írta meg a Magyarországot lejárató cikkét, hogy nem várta meg a Bizottság szóvivőjének a válaszát.

Természetesen az sem véletlen, hogy a New York Times közöl egy ilyen kínos színvonalú cikket. A hazáját lejáratni próbáló 444-propagandista és a Demokrata-kötődésű, Trump által sokszor bírált napilap érdeke ott találkozik, hogy nagy amerikai multinacionális vállalatok rá akarják tenni a kezüket Ukrajna mezőgazdaságára, de ez ellenkezik az európai érdekekkel. És természetesen nem lehet megfeledkezni Soros Györgyről sem: Soros 1 milliárd dollárt fektetett be az ukrán mezőgazdaságba, ezt a Der Standardnak mondta el részletesen.