A baloldal, amely szégyelli saját magát

2019.11.09. 15:08

Látványos fordulat következett be a hagyományosan baloldalra és jobboldalra polarizálódott politika világában, írja Jacques Julliard történész-újságíró nagy érdeklődést kiváltó esszéjében a Le Figaro konzervatív napilapban. Idézzük legfontosabb gondolatait. Tanulságos ugyanis.

A baloldal vége

Baloldal, jobboldal, ennek vége. Ez már egy régi történet. Mindenki erről beszél és minden felmérés ezt erősíti meg - nyitja esszéjét Jacques Julliard.   

Én viszont nem lennék ebben ennyire biztos- mondja, majd hozzáteszi, hogy érdemes megvárni, meddig tart ez az új folyamat.

Ez a réges-régi árok már annyi betemetést megért, hogy lehet, hogy most inkább arról van csak szó, hogy felcserélődtek a szerepek, vagy ahogy Nietzsche mondta, „az értékek fordultak meg” a két tábor között. A baloldal nagyjából a század elejétől elhagyta mindazon értékeit, mint a képviselet, illetőleg azokat az elveit is, amelyekre épülve létrejött. Ezeket egyszerűen „átváltotta” az amerikai társadalmi modell elemeire, „szoftvereire”, egy igazi ideológiai paradox helyzetet idézve elő, ami leginkább azzal fogható meg, hogy korábbi szavazó táborának legalább a felét képviselet nélkül hagyta, miközben a jobboldal „rácsapott” erre az egyre inkább magára hagyott tömegre.

 A legjobb példa erre az, amit laikusságnak, laikus államnak nevezünk (Franciaország 1905 óta laikus ország, azaz az államat és az egyházat szigorúan elválasztották egymástól.) Ha Jules Ferry, Clemenceau, Jaurès, Blum vagy Mendès (francia baloldali politikusok, akiknek a laikus állam értéket és célt jelentett)  visszajönnének, nem hinnének saját szemüknek és fülüknek. A laikusság volt ugyanis (legalábbis eddig) a baloldal legfontosabb, mindenki mástól megkülönböztető „védjegye”, ez volt a baloldal DNS-e, mondja Jacques Julliard.

Jean JauresForrás: AFp

A laikus állam, amelynek a baloldal hátat fordított

De mit látunk manapság? –teszi fel a kérdést Julliard, azt, hogy a baloldalnak nehezére esik a laikusság képviselete, sőt, egyenesen „rosszul van tőle”, mellébeszél, ha szóba kerül, miközben a laikus államot Macron oktatásért felelős minisztere (aki nem baloldali, hanem pártonkívüli, de inkább jobboldali szemléletű)  védi meg, helyesen egyébként.

A probléma megértéséhez azt javasolja Juillard, hogy „dobjuk be egy baloldali csoportnak témaként a laikusságot”, és rögtön látni fogjuk, hogy ennek éppen annyi értelme lenne, mintha a „kötélről kezdenénk el beszélni egy olyan házban, amelyben valaki felakasztotta magát”.  

Egy különös összefüggésre is rámutat a Le Figaro-ban megjelent írásában Jacques Julliard. Addig, amíg a kereszténységhez kell viszonyítani a laikus államot, addig a baloldal „jól végzi a dolgát”, betartja és betartatja az elvet, viszont abban a pillanatban, ha az iszlámról van szó, rögtön farkast kiált és a laikusság máris rosszul hangzik és előhozza a klasszikus „ na de ez már iszlámfóbia” klisét! Egyértelmű a helyzet,  mondja Julliard, mert az igazság az, hogy a laikusságot a baloldal megtagadja, miközben a jobboldal védelmébe veszi.

Ebből az is következik, hogy a baloldalnak gondja van az iszlámmal, egész pontosan az iszlamizmussal, mint ideológiával, a politikai iszlámmal, ha úgy tetszik. Ugyanazok, akik nem értették meg és nem fogták föl, hogy egy totalitárius párt, mint amilyen a kommunista párt volt, vallássá, azaz ideológiává vált, azok most nem értik meg azt, hogy egy totalitárius vallás, mint amilyen az iszlám, politikai párttá vált. Miközben, emlékeztet Julliard, a köztársaság párti baloldal soha nem mulasztotta el a keresztény egyházakat a laikusság elvére emlékeztetni.  

Julliard az unalomig ismert kettős mércére utal. A baloldal a kereszténységtől félte a világias államot, de az erőszakos iszlámtól nem. (Közismert és az Origón is sokszor foglalkoztunk azzal a problémával, hogy a baloldal elvesztett szavazóit a bevándorlókból és zömében a muszlim bevándorlókból próbálja pótolni.)

A laikusság baloldali megtagadásának három oka

1. Az iszlamizáció kezelése

 A laikusság baloldali megtagadásának Julliard szerint három oka, ha úgy tetszik bizonyítéka van.  Az  egyik az, hogy minden, az iszlámmal vagy a muzulmánokkal  kapcsolatos kritikát stigmatizálónak tekintenek és ha ilyenkor a jobboldal a  laikusságra hivatkozik, az a baloldal szemében nem más, mint az idegengyűlölet és a rasszizmus előjele. Valójában pedig a szociál-kommunista baloldal rossz lelkiismeretéről van szó, amely, ahogy Julliard fogalmaz, elvezette Franciaországot az „őrült” és „undorító” algériai háborúhoz.  Miközben a múltban megtagadta Algéria függetlenségét, mondván, hogy nem szabad teret engedni a „zavaros” iszlámnak, most bezzeg megbocsát és teret ad a bigott iszlamistáknak, a múltban megtagadott függetlenségük miatti rossz lelkiismerete miatt. Nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy a 2020-as önkormányzati választásokhoz közeledve sok helyi politikusnak az a legnagyobb problémája, hogyan érjen el minél több iszlám szavazót és szerezzen ezáltal még több szavazatot, hívja fel a figyelmet Juillard.   

2. Az oktatás baloldali szétverése

 Az oktatás a másik olyan terület Julliard szerint, ahol a magát haladónak tekintő baloldal szakított a köztársasági iskolarendszer többek között Jules Ferry által lefektetett alapelveivel. (Jules Ferry XIX. századi oktatáspolitikus, aki miniszterként körvonalazta a francia oktatás máig ható alapelveit, a laikusság és a köztársasági értékeire is figyelemmel.) Ez a baloldal a tudás helyére a diákot helyezte, miközben a pedagógiát felváltotta a „tudás elsajátítása” és egyenlőség jelet tett a diák és az oktató közé. Emellett, azon az elven, hogy a társadalmi különbözőség oka valójában kulturális eredetű, inkább a kultúrát kezdte felszámolni, semmint a tudatlanságot. A baloldal által javasolt változtatások valójában az iskola integrációs szerepe ellen hatnak és még a legjobb esetben is az „egyének köztársasága” felé viszi el a társadalmat, a legrosszabb esetben pedig a „kvóták köztársasága” felé, miközben eltűnik a tudás és az egyenlőség érdem alapú köztársasági alapelve. A 86 éves, egykor Mitterrand-hoz (pontosabban miniszterelnökéhez, Rocard-hoz közeli), a baloldali eszmékből régen kiábrándult Julliard arra utal, hogy mostanra a jobboldal küzd inkább a szociális egyenlőtlenség ellen és a tudás egyenlőségéért, ugyanis szerinte Jean-Michel Blanquer, Macron oktatási minisztere közelebb áll a hagyományos köztársasági iskola modellhez, mint baloldali elődjei.  

Jules FerryForrás: Collection Christophel/© Collection Christophel/Collection Christophel

3. A baloldali nemzet-tagadás

 A baloldali tagadás harmadik eleme végül is a nemzet-tagadásban nyilvánul meg. A baloldal egy kisebb részétől eltekintve, és Julliard ide sorolja pl. François Hollande-ot (szocialista köztársasági elnök 2012-17 között) és Jean-Pierre Chevènement valamint baráti körét, akik számára „a nemzet nélküli baloldal olyan volt, mint egy kés, penge nélkül”, akik tehát a baloldaliságot a nemzettel összefüggésben határozták meg.  (Chevènement gaullista baloldaliként indult, majd Mitterrand híveként a szocialista párthoz csatlakozott, többször is miniszter volt a Mitterrand-érában. 2002-ben szuverenistaként elindult a köztársasági elnöki választásokon is, 5,33 százalékos eredményt elérve esett ki az első fordulóban). A többi baloldali, különös tekintettel az ún. „entellektüell”, liberális baloldali gondolkodókra, akik Julliard szerint inkább hallgatnak a szociológusokra semmint az emberekreegy határok nélküli világban gondolkodnak, akár az egész világ ellenében. Julliard értelmezésében az pedig, hogy a baloldal megtagadta, hogy a jobboldallal a nemzeti érzelemről vitázzon, egyértelműen intellektuális hanyatlásának tekinti. 

Fontos ezek után azt a kérdést is feltenni, teszi hozzá Julliard, hogy baloldaliként vajon a baloldali mozgalomhoz kell hű maradni, vagy inkább azokhoz az értékekhez, amelyeket ez a mozgalom valamikor képviselt?  A kettő ugyanis nagyon is elválik egymástól.  Ráadásul túl sok baloldali igazolta saját evolúcióját azzal a múltban, hogy elárulta azokat, akiket valójában ő hagyott el, -veti a baloldali gondolkodók szemére Juillard  azt, hogy mozgalomként becsapták azokat, akiket képviseltek egykoron. Épp ezért volt elkerülhetetlen a hanyatlás, mert a mitterrandi- ’”boldog időkkel” szemben a baloldal a választásokon folyamatosan vesztette el szavazóit.

Emmanuel MacronForrás: AFP/Hector Retamal

Hol vannak a baloldali szavazók?

 Ehhez Julliard adatokat is mellékel, alátámasztva megállapításait. Az alatt a 30 év alatt, míg Mitterrand vezette a baloldalt, a szavazók aránya a köztársasági elnöki választásokon 45 százalék körüli volt, ez az arány 2017-re alig 28 százaléka esett vissza, ráadásul úgy,  hogy ebből 19,58 százalékot a radikális baloldali, kommunista Jean-Luc Mélenchon szerzett meg. Ehhez képest pedig siralmas az az eredmény, amit a szocialisták és a kommunisták együtt értek el a 2019-es európai parlamenti választásokon (12,7 százalék), de ha ehhez hozzáadjuk  az egyértelműen kommunista hátterű Engedetlen Franciaország (La France insoumise) szélsőbaloldali párt által megszerzett szavazatokat, még akkor is csak egy kicsivel kerülünk a 19 százalék fölé, ami a leadott szavazatoknak kevesebb, mint az ötöde.  

Az alacsony baloldali szavazatoknak az is az oka, hogy sok baloldali mostantól zöldpártokra szavaz. És ez nemcsak a klímaválság miatt van így, hanem amiatt is, mondja   Julliard, mert ez a szavazat azon szavazók „menedéke” is, akik már végképp nem tudják azonosítani, hogy ki is a baloldal jelöltje. Ezek a jelöltek többségében olyan „fura képződmények”, akik már nem hisznek sem a saját civilizációjukban, sem a saját nemzetükben, sem a saját kultúrájukban, sem saját iskoláikban, sem a laikus államban, sem a családjukban, sőt, már saját nemükben sem. Ez már valóban Musil tulajdonságok nélküli embere…(Az osztrák Robert Musil a XX. század egyik legnagyobb írója volt,  A tulajdonságok nélküli ember című befejezetlen regényfolyama óriási hatást gyakorolt a modern próza alakulására.) Ez a „fura képződmény” mindenféle identitással kapcsolatban fóbiában szenved, már maga a szó is elviselhetetlen számára, mint lassan minden, amire egykoron büszke volt és meghatározta létezésének értelmét. Önkéntesen vállalt árvaság ez, mint „a senki lánya”, mondja Julliard, aki annyira gyűlöli saját magát, hogy képtelen bárkinek is a meghódítására,  aki még attól is fél, hogy az utcán felismerik, a puszta létezéstől is retteg, mintha Samuel Beckett világhírű darabjának, a személyiség teljes lepusztulásáról szóló „A játszma vége” szereplői  lennének. (Samuel Beckett remekművéből éppen az elmúlt években írt operát a világ egyik legnagyobb élő zeneszerzője, Kurtág György, amelyet tavaly mutattak be a világ egyik leghíresebb operaházában, a milánói Scalaban. A díszbemutatón ott volt Orbán Viktor miniszterelnök is.)

A játszma vége vagy a párt vége? Játszik Julliard a szavakkal (a játszma szót (partie) és a párt szót (parti) franciául ugyanúgy ejtik ki, csak írásuk tér el), utalva arra, hogy egy átlagember  ezen a helyzeten csak viccelődhet.  A baloldal akkor találja meg újra választóit, ha ismét rátalál saját eszméire és értékeire.   

Julliard úgy véli, hogy ha a baloldalon az elkövetkező időszakban nem változik semmi sem és a baloldali vezetők inkább lesik a szociológusok szavait, semmint a dolgozó emberekét, akkor a 2022-es választások második fordulójában megismétlődik az, ami 2017-ben, azaz a liberális Macron és a nemzeti radikális jobboldal jelöltje, Marine Le Pen vagy Marion Maréchal csapnak majd össze. Szerinte nem ez áll Franciaország érdekében.

A baloldal igen is létezik Juillard olvasatában Franciaországban, jelenlegi középszerű vezetői ellenére is, ugyanis a jelenlegi politikai univerzumnak éppolyan esszenciális része, mint a jobboldal, „közös örökségünk,, „otthonunk” egy részéről van szó. Még ha ma méltatlan is erre, az 1789-es nagy francia forradalom, a Fény korszáknak örökségéről és a párizsi kommün ideológiájáról van szó. Eltűnése, ami mai állapotát tekintve egyáltalán nem lehetetlen, Franciaországot egyik oldalát ’”bénává” teszi, vonja le következtetését Julliard.   

Esszéjét úgy fejezi be az idős történész, hogy Franciaországnak szüksége lenne egy normális baloldalra és egy megfelelő választási rendszerre.