V4NA: Nemzetbiztonsági kockázatot jelentő imámokat engedtek szabadon Svédországban

Vágólapra másolva!
A svéd parlament külügyi bizottságának összehívását követelik a bevándorlásellenes Svéd Demokraták, annak érdekében, hogy a baloldali kormány adjon magyarázatot arra, miért bocsátottak szabadon hat, migráns hátterű muszlim vezetőt, akik radikális iszlamizmusra buzdították híveiket, és pénzzel támogatták az Iszlám Állam terrorszervezetet – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) a svéd parlament Külügyi- és Igazságügyi Bizottságának összehívását sürgetik, miután a kormány szabadon engedett hat imámot, akik fokozott állambiztonsági kockázatot jelentenek.

A hat szélsőséges iszlamista szabadon bocsátási dokumentumát Mikael Damberg svéd belügyminiszter írta alá.

– idézi Ludwig Asplingot, az SD képviselőjét a Nyheter Idag című svéd hírportál.

Egy svéd regionális bíróság ugyanis idén tavasszal

elítélte a hat közép-ázsiai migráns hátterű, de régóta Svédországban élő muszlim férfit radikális nézetek terjesztése, valamint az Iszlám Állam terrorszervezet anyagi támogatása miatt,

de az ügyükben hozott ítéletben szereplő kiutasítást a tárca nem hajtotta végre arra hivatkozva, hogy hazájukban állítólag üldöztetésnek lennének kitéve.

A Közép-Ázsiából még az 1990-es években Svédországba emigrált iszlamista prédikátorok közül az üzbég David Idrisson és Bakhtior Umarov, valamint a kirgiz Atabek Abdullajev elengedése különösen nagy felháborodást keltett.

David Idrisson, Bakhtior Umarov és Atabek Abdullajev Forrás: V4NA

Őket ugyanis azzal vádolta a svéd bíróság, hogy

robbanószerkezet készítésére alkalmas vegyi anyagokat, továbbá bajonetteket és rádiós fülhallgatókat szereztek be

azzal a szándékkal, hogy „megöljenek vagy megsebesítsenek embereket".

A svéd állambiztonsági szolgálat, a Säpo jelezte: továbbra is fenntartják, hogy a hat férfi fokozott állambiztonsági kockázatot jelent.