Halálra erőszakoltak egy 17 éves lányt egy házibuliban

Vágólapra másolva!
A 17 éves, bolíviai Jhoselin Monica Calani kórházban kötött ki egy házibuli után. Egy egész csoport fiú fogta le és erőszakolta meg. Mindannyian részegek voltak, maga a lány is, így szinte esélye sem volt védekezni. Amikor felébredt, semmire nem emlékezett, de erős fájdalmai miatt fel sem tudott állni. Már az orvosok sem tudták megmenteni az életét, két hét múlva belehalt súlyos sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

A tizenéves lányra a buli után ájultan találtak rá az egyik félreeső szobában. A többiek azt hitték, hogy hirtelen lett rosszul, mert túl sokat ivott.

Ám valójában egy csapat fiú támadt rá és erőszakolta meg a belső szobában.

Amikor a lány felébredt, semmire nem emlékezett. Csak annyit érzett, hogy nagyon fázik, és erős csípőfájdalomra panaszkodott, fel sem tudott állni. Azonnal kórházba vitték, ahol az orvosok két hétig küzdöttek az életéért,

de a lány végül belehalt súlyos sérüléseibe.

A gyászoló anya mielőbb börtönben szeretné látni a négy fiút,

akiket azóta nemi erőszak és gyilkosság gyanújával őrizetbe vettek.

A rendőrök tovább vizsgálják az ügyet,

a négy 16-17 év közötti fiú kihallgatása is folyamatban van. Azt már megállapították, hogy a házibulin részt vevő fiataloknak szinte mindegyike ivott, de egyelőre nem tudják, hogy esetleg drogoztak, illetve gyógyszereket is szedtek-e be a hatás fokozása érdekében. Felmerült az is, hogy a lányt elkábították,

hogy ne tudjon védekezni.

Jhoselin temetésén, amelyet a múlt héten tartottak, többszáz ember részt vett.

Bolíviában a nemi erőszakok száma egyre nő, 2019 januárja és áprilisa között hét bandát vettek őrizetbe hasonló jellegű bűncselekmények miatt - írja a Mirror.