Halálra éheztette beteg, mozgássérült unokáját egy észak-karolinai asszony

Vágólapra másolva!
Gyilkossággal vádolják az 53 éves Geneen Ballengert, aki úgy elhanyagolta nyolcéves, fogyatékossággal élő unokáját, hogy enni sem adott neki rendesen. A kisfiú végül belehalt az alultápláltság miatti súlyos betegségbe.
Vágólapra másolva!

Az iskoláskorú gyerek

súlya mindössze fele volt, egy egészséges nyolcévesének. A kisfiú ezenkívül egy csecsemőkori bénulás miatt mozgássérült volt, tehát állandó gondoskodást, odafigyelést igényelt volna.

Nagyanyja viszont még azt a minimális törődést sem adta meg neki, ami egy átlagos gyereknek járna, még enni sem kapott rendszeresen. Ráadásul a nagymama házában élt még a kisfiú ikertestvére, és több másik testvére is, akiket az asszony szintén elhanyagolt.

Végül a szomszédok értesítették a rendőröket és a mentőket, mert aggódni kezdtek a gyerekek egészségéért. Mire azok a helyszínre érkeztek, a beteg kisfiú olyan rossz állapotban volt, hogy nem is lélegzett.

Az orvosok nem tudták megmenteni az életét. A boncolásnál megállapították, hogy

gócos tüdőgyulladásban halt meg, amelyből az elhanyagoltság és a kóros alultápláltság miatt nem tudott felépülni.

- mondta el az egyik szomszéd.

Ballengert pénteken letartóztatták

gondatlanságból elkövetett gyilkosság miatt. A halott kisfiú tetvérei állami gondozásba kerültek. A rendőrök még folytatják a nyomozást az ügyben - írja a Mirror.