A nyílt vízből mentették ki a szarvast a halászok Main partjainál

mentett szarvas Main
Vágólapra másolva!
Eléggé meglepődtek azok a halászok, akik a nyílt tengeren bukkantak egy szarvasra Main partjainál. Az elcsigázott állatot behúzták a fedélzetre és a part közelében szabadon engedték.
Vágólapra másolva!

Halászok mentettek ki egy szarvast a nyílt vízről Main partjainál - írja a Fox News. Az állat már nagyon kimerült lehetett, mert nem is próbált úszni, csak sodródott az árral.

Az állatot kimentő rákhalász, Red Dorr azt mondta, hogy éppen a csapdákat helyezték ki, amikor meglátta a vízben az állatot.

- Biztos vagyok benne, hogy

- mondta Dorr. A férfi ugyan nem tartja magát egy jótékony szamaritánusnak, mégsem akarta veszni hagyni a sodrodó állatot, így szólt a legénységének, hogy húzzák fel a szarvast a fedélzetre.

Ezután a mentett álattal a fedélzeten a part felé vették az irányt, és Harrington közelében szabadon engedték.

mentett szarvas Main Forrás: Facebook

Dorr szerint a szarvas elsőre kissé kábultnak tűnt, de ahogy meglátta a partot azonnal megélénkült.