Lúggal támadt óvodásokra egy férfi Kínában

Vágólapra másolva!
Nátrium-hidroxiddal támadt egy férfi óvodásokra Kínában, megsebesítve 51 gyereket. Azt mondta, hogy a társadalmon akart bosszút állni.
Vágólapra másolva!

Erősen maró, lúgos anyaggal támadt egy férfi óvodásokra és tanítóikra Kína délnyugati részén, Kaiyuan városban - írja az rt.com.

A támadásban 51 gyerek és 3 óvónő sérült meg.

A 23 éves férfi átvágta az óvoda kerítését, majd nátrium-hidroxiddal permetezte le a gyereket. Ez az erősen maró hatású anyag maradandó sérüléseket okoz minden szöveten, amivel érintkezésbe kerül.

Az áldozatok közül ketten súlyos állapotban vannak,

de sérüléseik nem életveszélyesek.

A helyi kormányzat szerint a támadó az interneten vásárolta a maró lúgos oldatot. A támadás után a férfit elfogták a rendőrök, tettét azzal magyarázta, hogy bosszút akart állni a társadalmon.

Az elmúlt években Kínában több esetben váltak támadások célpontjává óvodák vagy általános iskolák. Szeptemberben egy 40 éves férfit vettek őrizetbe, miután a közép-kínai Hupej tartományban késsel támadt egy általános iskola diákjaira, nyolc gyerek halálát okozva és további kettőt megsebesítve. Április elején pedig a szintén közép-kínai Honan tartományban tartóztattak le egy óvónőt, aki a gyanú szerint mérget kevert a gyermekeknek kínált kásába, aminek következtében 23 gyerek szorult kórházi ellátásra.