V4NA: Mégsem lesz nyílt vita a terrorizmusról a Sorbonne Egyetemen

2019.11.15. 10:45

Szakszervezeti és politikai nyomásra úgy döntött a Sorbonne vezetője, hogy nem tartják meg a november végére tervezett nyílt vitát a terrorizmusról – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A fejlemények tükrében egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy Franciaországban – politikai nyomásgyakorlás miatt - sérül az oktatási és az akadémiai szabadság.

Bruno Retailleau szenátor, a francia jobbközép Republikánus Párt frakcióvezetője egy Twitter-bejegyzésben kifejtette, hogy a Terrorizmuselemző Központ és a Counter Extremism Project közösen szervezett volna egy nemzetközi léptékű konferenciát a terrorizmusról Párizs 5. kerületében, a híres Sorbonne Egyetem egyik előadótermében.

A szakszervezetek nyomására azonban az egyetem vezetője úgy döntött, hogy nem tartja meg a találkozót.A szenátor szerint elkeserítő, hogy itt tart az ország a 2020 márciusában tartandó helyhatósági választások finisében, hogy egy olyan neves és nemzetközi hírű egyetemnek, mint a Sorbonne, politikai és szakszervezeti nyomás hatására le kell fújnia előbb egy radikalizálódásról szóló képzést, majd a törölt képzés helyett megtartandó, a terrorizmusról szóló nyílt vitát is.A politikus felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy az elmúlt 40 évben a terrorizmus 317 francia állampolgár halálát okozta. "Folyton azt hallani, hogy földalatti iszlamista mozgalom ellen harcolunk, de hogyan vegyük fel a harcot ellene, ha még egy konferenciát sem vagyunk képesek megrendezni? (...) A terrorizmus és az iszlamizmus elleni háborúról nem elég beszélni, konkrét cselekedetekre és intézkedésekre van szükség – mondta a republikánus politikus.

A fejlemények tükrében egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy Franciaországban – politikai nyomásgyakorlás miatt - sérül az oktatási és az akadémiai szabadság.