Újabb turista halt meg szelfizés közben

2019.11.15. 19:24

Egy francia turista meghalt csütörtökön Thaiföldön, szelfizés közben csúszott meg, és esett le egy vízesésnél Ko Szamuj szigetén.

A harminchárom éves férfi a Na Mueang 2 vízesésről esett le, ugyanott, ahol tavaly júliusban egy spanyol turista is meghalt. Több órába telt, míg elértük a holttestet, a terület annyira csúszós és meredek volt - mondta Phuvadol Viriyavarangkul, a sziget turisztikai rendőrségének elöljárója.

A francia turista barátja elmondta, hogy a szerencsétlen férfi szelfit akart készíteni, ekkor csúszott meg és esett le.

A területet elkerítették és figyelmeztető táblákat helyeztek el a veszély miatt - olvasható a CBS News oldalán.

Egy 2018-as kutatás alapján 2011 és 2017 között 259 ember halt szelfikészítés közben. A három leggyakoribb haláleset a fulladás, a magasból való leesés vagy a közeledő vonat előtti szelfikészítés.

A tanulmány szerint "no-selfie" zónákat kellene kialakítani olyan veszélyes turisztikai helyeken, mint magas épületek, víztömegek vagy hegycsúcsok környékén.

A legtöbb szelfihez kapcsolható haláleset Indiában történik, ahol nagyjából az összes ehhez fogható eset fele történik, utána következik Oroszország, majd az Egyesült Államok.