Görögországban megemlékeztek az 1973-as diáklázadásról

Vágólapra másolva!
Görögök ezrei - közöttük Alekszisz Ciprasz volt miniszterelnök - vonultak fel Athén központjában vasárnap este ez ezredesek diktatúrája elleni 1973. évi lázadás évfordulóján.
Vágólapra másolva!

Az évente megrendezett felvonulás gyakran válik a kormány politikája elleni tiltakozássá, akárcsak a korábbi éveknek az évtizedes adósságválságot követő megszorító intézkedései miatt.

Több mint 5000 rendőrt vonultattak fel Athén utcáira, a főtér és környéke felett helikopter körözött a nap folyamán.

Az amerikai nagykövetség épületéhez tartó menet élén az 1973. évi lázadásban részt vett diákok véres zászlaját vitték. A tiltakozók az 1967 és 1974 közötti katonai diktatúra támogatásával vádolják az Egyesült Államokat.

A felvonuláson a Sziriza baloldali párt több más vezetőjével együtt részt vett Ciprasz is, aki veszített a júliusi választásokon konzervatív ellenfelével, Kiriakosz Micotakisszal szemben.

Péntek óta számos koszorút helyeztek el az athéni Műszaki Egyetem épületénél, ahol a katonák 1973. november 17-én harckocsikkal hatoltak be az épületbe, legalább huszonnégy ember halálát okozva.

A rendőrség hétfőn összecsapott az egyik neves athéni felsőoktatási intézmény, a Gazdasági és Üzleti Egyetem bezárása miatt tüntető diákokkal.

A rendőrség házkutatást tartott az egyetemen erőszakos tiltakozások elleni eszközök után kutatva.

Ez volt az első alkalom, hogy rendőrök és tüntetők egy egyetem épületén belül csaptak össze, amióta a konzervatív kormány augusztusban eltörölte az egyetemi menedékjogot. A diáklázadás után elfogadott törvényt, amelynek értelmében rendőrök nem léphettek be a görög egyetemek területére, a demokrácia visszatérése jelképének tekintették.