Megérkezett Thaiföldre Ferenc pápa

2019.11.20. 11:11

Megérkezett szerdán Thaiföldre Ferenc pápa, aki vallási toleranciára és a menedékkérők befogadására is buzdít majd látogatása során - közölték vatikáni források.

Pietro Parolin szentszéki államtitkár az úttal kapcsolatban azt mondta, hogy a pápa hangsúlyozni fogja, hogy az emberi méltóságot tiszteletben kell tartani, valamint felhívja a figyelmet az embercsempészet súlyos veszélyeire is.

Hozzátette, a látogatással Ferenc pápa erősíteni kívánja az ország kicsiny katolikus közösségét is.

A pápát érkezésekor többek közt másodunokatestvére, Ana Rosa Sivori nővér fogadta, aki a hatvanas évek óta végez misszionáriusi munkát Thaiföldön, a háromnapos látogatás idején pedig tolmácsolni fog.
A katolikus egyházfő találkozik a buddhista közösség vezetőjével, thaiföldi politikusokkal, illetve több ázsiai katolikus püspökkel is.

Ferenc pápa integet a híveknek, amint megérkezik a Szentszék bangkoki nagykövetségére a háromnapos thaiföldi apostoli látogatásának kezdetén 2019. november 20-ánForrás: MTI/EPA/Diego Azubel

A tervek szerint a bangkoki stadionban tartandó mise mellett a pápa felkeresi majd az ország katolikus mártírjainak a sírjait is.

Thaiföldön a katolicizmust a 16. században portugál Domonkos-rendi szerzetesek kezdték terjeszteni, ám a körülbelül 69 milliós ország lakosságának a katolikusok ma kevesebb mint 2 százalékát teszik ki.A katolikus egyházfők közül először II. János Pál látogatott el a délkelet-ázsiai országba.

Thaiföldről a pápa Japánba indul tovább, ahol a tervek szerint a nukleáris leszerelésről beszél majd, és felkeresi Hirosimát és Nagaszakit is.