Halálkamion: kölcsönt ad a vietnami kormány a gyászolóknak a holttestek hazaszállítására

Essex, Anglia, halálkamion, migráns, hűtőkamion,
Október végén 39 vietnámi állampolgár holttestét találták meg egy bolgár hűtőkamionban egy ipari parkban Thurrockban, Anglia nyugati részén.
Vágólapra másolva!
A vietnami kormány megelőlegezi a gyászoló családoknak az Angliában, egy bolgár rendszámú kamion hűtőkonténerében talált holttestek hazaszállításának költségeit - közölte Bui Thanh Son külügyminiszter-helyettes.
Vágólapra másolva!

Bui szerint a kormány azért döntött így, hogy az áldozatok holtteste vagy hamvai mihamarabb hazakerüljenek.

A hozzátartozók később visszafizetik a megelőlegezett pénzt.

A kormány közben a brit féllel együttműködve intézi a többi között az áldozatok hamvasztását és a repülőutak foglalását. Azoknak a cégeknek, amelyek hozzá akarnak járulni a hazahozatal költségeihez, közvetlenül a helyi hatóságokkal vagy a gyászoló családokkal kell kapcsolatba lépniük - idézte a tisztségviselőt a VNA vietnami hírügynökség.

A 39 holttestet október 22-én hajnalban találták meg a délkelet-angliai Thurrock ipari parkjában álló kamion rakterében Forrás: Anadolu Agency/2019 Anadolu Agency/Tayfun Salci

A hamvak eljuttatása a hanoi nemzetközi repülőtérre 1771 dollárba (534 ezer forint) kerül, míg a holttesteket 2854 dollárért szállítják oda cinkkoporsóban - idézte egy vietnami hírügynökség szerdán a külügyminisztérium jelentését.

A 39 holttestet október 22-én hajnalban találták meg a délkelet-angliai Thurrock ipari parkjában álló kamion rakterében. A hűtőkonténer nem sokkal korábban érkezett a Temze torkolatában fekvő Purfleet kisváros komptermináljába a belgiumi Zeebrugge kikötőjéből. A kamionszerelvény Scania típusú, Bulgáriában bejegyzett nyerges vontatója Írországból kelt át komppal Angliába, és

röviddel a holttestek megtalálása előtt vette fel a pótkocsit Purfleet kikötőjében.

A kamion sofőrje, a 25 éves, északír Maurice Robinson ellen 39 rendbeli emberölés, valamint embercsempészetre, illegális bevándorlás elősegítésére és pénzmosásra szőtt összeesküvés címén vádat emeltek.

Robinson, a halálkamion letartóztatott 25 éves sofőrje. Forrás: Facebook

Robinson november 25-én áll a londoni központi büntetőbíróság elé.
A brit vádhatóság szerint

az ügy mögött egy olyan globális hálózat áll, amely jelentős számú illegális migráns Nagy-Britanniába csempészését szervezi, és ennek tagja a kamionsofőr is.