Szijjártó Péter: Egyre súlyosabb a migrációs helyzet, százezren torlódtak fel a Balkánon

2019.11.21. 19:10

Szijjártó Péter szerint a migrációs helyzet egyre súlyosabb, a Nyugat-Balkánon már lassan 100 ezer a feltorlódott migránsok száma. A külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bécsben a Migrációs Politikát Fejlesztő Nemzetközi Központ (ICMPD) magas szintű paneljében beszélt.

Törökországi jelentések szerint január elejétől október végéig 350 ezer illegális határátlépőt fogtak el török területen, 80 ezerrel többet, mint a múlt év egészében, és hátravan még két hónap. A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hogy a konfliktusok Európa környékén nem a migrációs válság megoldásának irányába hatnak, hanem ellenkezőleg, és

a nyomás az illegális bevándorlással Európába bejutni próbálkozók részéről növekedni fog.

Szijjártó Péter szerint ideje lenne a brüsszeli intézményeknek, az Európai Uniónak és a nemzetközi közösségnek változtatnia migrációs politikáján, amely jelenleg még mindig újabb és újabb migrációs hullámok megindulását ösztönzi ahelyett, hogy elősegítené az otthonukat elhagyók hazatérését, vagy javítana az otthonukban maradtak biztonságán, hogy azok ne induljanak útnak.

Mindezek miatt át kellene állítani, méghozzá sürgően a brüsszeli migrációs politika fókuszát

– mondta.

A miniszter azt is mondta, hogy Magyarország bebizonyította: meg lehet állítani a migrációt. Emellett jól példázza, hogy a segítséget kell az érintett országokba vinni, nem pedig a gondokat idehozni.

Október végéig 350 ezer illegális határátlépőt fogtak el török területenForrás: AFP/Bulent Kilic

Magyarország elérte 40 millió dolláros támogatással, hogy 50 ezer keresztény maradhasson Szíriában, Irakban, Libanonban, vagy haza tudjon oda térni. Ez a megoldás felé mutató, követendő példa.

A Nemzetközi Migrációs Politikát Fejlesztő Központot (ICMPD) 1993-ban alapította Ausztria és Svájc. Központja Bécsben van és főképp Európával foglalkozik.