Szijjártó Péter: A régió népességmegtartó erejét segítő megállapodásra van szükség Afrikával

SZIJJÁRTÓ Péter
Brüsszel, 2019. november 21. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Külügyek Tanácsa kereskedelmi munkaülésén Brüsszelben 2019. november 21-én. MTI/KKM/Borsos Mátyás
Vágólapra másolva!
Magyarország kizárólag olyan európai uniós megállapodást támogat az afrikai országokkal, amely a hatékony hazatérési politikák támogatásáról szól, és a régió népességmegtartó erejét segíti - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter az uniós tagországok külügyminisztereinek a nemzetközi fejlesztési kérdésekkel foglalkozó tanácsülését követően elmondta, a tanácskozás azt bizonyítja, hogy

több területen ismételten akcióba lendültek a bevándorláspárti erők Európában.

Az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok között létrejött és 2020 után meghosszabbítani kívánt cotonoui megállapodás újratárgyalása során jól érezhető, hogy az afrikai fél és több uniós tagállam - az Európai Bizottsággal kiegészülve -

- közölte.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/KKM/Kkm/Borsos Mátyás

Magyarország szerint azt kell támogatni, hogy az egyre dinamikusabban bővülő afrikai lakosság helyben meg tudja találni számítását, és

ne az legyen az egyetlen alternatíva számukra, hogy megindulnak Európa felé

- mondta a miniszter.

Magyarország nem hajlandó támogatni a dokumentumot, ha az bármilyen utalást tartalmaz a globális migrációs és menekültügyi csomagra, amelynek lopakodó áterőltetése a nemzetközi jogba továbbra is zajlik.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy, Magyarország úgy gondolja, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, ezért

idén már több mint 7 milliárd forintot biztosított afrikai munkahelyteremtésre, vízügyi és higiéniai szolgáltatások fejlesztésére.

Tízmilliárd forint fölé emelte a Délkelet-Ázsia számára nyújtott támogatásait és mintegy 8 milliárd forint értékű programot bonyolít a Közel-Keleten annak érdekében, hogy az érintett térségekben olyan fejlesztések menjenek végbe, amelyek lehetővé és vonzóvá teszik a helyiek számára a helyben maradást - tette hozzá.

Kiemelte azt is, hogy a migrációs helyzet egyre súlyosbodik a Nyugat-Balkánon, ugyanis november közepére meghaladta a 400 ezret is az idei illegális határátlépések száma Törökországban.
Ez 128 ezerrel több, mint az egész tavalyi évben. Továbbá 27 ezer illegális bevándorló érkezését regisztrálták Szerbiában is, ami kétszerese a tavalyi adatoknak - emelte ki Szijjártó Péter.