Az EU-tagállamok kormányai elfogadták a biztosok módosított névsorát

Vágólapra másolva!
Hivatalosan is elfogadták az Európai Bizottság leendő tagjainak módosított névsorát a tagállamok kormányai hétfőn, és ezzel minden akadály elhárult az elől, hogy az Európai Parlament szerdán szavazzon az új testület végleges összetételéről - jelentette be az uniós miniszteri tanács hétfőn közleményben.
Vágólapra másolva!

A tagállamok EU-nagykövetei pénteken

egyhangúan, a kiválásra készülő Egyesült Királyság tartózkodása mellett erősítették meg a listát,

azonban ezt még miniszteri szinten is jóvá kellett hagyni, amire a nemzetközi fejlesztési ügyekkel foglalkozó hétfői brüsszeli tanácsülésen került sor.

A közösségi jog alapján a brit kormánynak is tagot kellene delegálnia az Európai Bizottságba, de ez nem történt meg annak ellenére sem, hogy kötelezettségszegési eljárás indult London ellen. Szakértők szerint ez végül nem fogja megakadályozni az új testület december 1-jei hivatalba lépését.

Az Ursula von der Leyen vezette bizottság tagjait ugyancsak a tagországokat tömörítő tanács fogja kinevezni,

amennyiben szerdai strasbourgi plenáris ülésén az EP jóváhagyja a listát.