Az európai biztonsági helyzetről egyeztetettek orosz és NATO-vezetők

Vágólapra másolva!
Az európai biztonsági helyzetről egyeztetett Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök kedden Bakuban Sir Stuart Peachcsel, a NATO Katonai Bizottságának vezetőjével.
Vágólapra másolva!

Az azeri védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a két tábornok és kíséretének megbeszélésén

a politikai feszültségek rendezésének kilátásairól esett szó, illetve arról, hogy miként kerülhetőek el az incidensek Oroszország és a NATO között.

Megvitatták a konfliktusövezetekben kialakult helyzeteket, és a katonai szakértők közötti párbeszéd újraélesztésének lehetőségét is.

A NATO és Oroszország kapcsolatai a hidegháború óta nem látott alacsony szintre süllyedtek.

A megbeszélések házigazdája, Ilham Aliyev azeri elnök ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a párbeszéd folytatódni fog a felek között.

Zakir Hasanov azeri védelmi miniszter a nap folyamán hazája esetleges részvételéről tárgyalt Peachcsel a NATO iraki missziójában.