Félmillió euró nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség a drezdai ékszerrablás kapcsán

A Drezdai Tartományi Műgyűjtemények által közreadott archív kép nagy melldíszről, amelyet más tárgyakkal együtt elloptak a múzeumként működő drezdai uralkodói palota kincstárából.
Vágólapra másolva!
Félmillió euró (168 millió forint) nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki olyan információval szolgál, amely segíthet a drezdai ékszerrablás tetteseinek azonosításában és elfogásában, vagy a zsákmány megtalálásában - jelentette be csütörtökön a múzeumi rablás ügyében nyomozó rendőrség.
Vágólapra másolva!

Horst Kretzschmar tartományi rendőrfőnök és Klaus Rövekamp vezető főügyész elmondta, hogy minden eszközt megragadnak az ügy megoldása érdekében.

Az eset feltárására alakult, Epaulette nevű különleges nyomozócsoport tagjainak számát 40 főre emelték.

Eközben a helyszínelés a végéhez közeledik a múzeumként működő drezdai uralkodói palota (Residenzschloss) kincstárában, a Grünes Gewölbe (Zöld boltozat) elnevezésű épületrészben. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy a tervek szerint péntek délelőtt befejezik a helyszíni vizsgálatokat.

Egyelőre nincsen forró nyom az ügyben.

A különleges nyomozócsoport összesen 342, a lakosságtól érkezett információt vizsgál, köztük 49 esetben képekről és videofelvételekről is szó van.

Az ellopott, briliánsokat és gyémántokat tartalmazó ékszerek és tárgyak megkerülésére szakértők szerint alig van remény. Willi Korte szakértő szerint annak esélye, hogy felbukkanjanak a műtárgypiacon és sértetlenül visszakerüljenek a múzeumba, elenyésző.

- mondta. Korte szerint a gyémántok gyakran szolgálnak fizetőeszközként, gyakran adják őket tovább Észak-Amerikába, Kelet-Európába vagy Ázsiába.

Drezda, 2019. november 26.
A Drezdai Tartományi Műgyűjtemények által közreadott archív kép a Gyémánt Rózsa epolettjéről, amelyet más tárgyakkal együtt elloptak a múzeumként működő drezdai uralkodói palota kincstárából. A Grünes Gewölbébe (Zöld Boltozatba)
Drezda, 2019. november 26.
A Drezdai Tartományi Műgyűjtemények által közreadott archív kép a Lengyel Fehér Sas Érdemrend kitűzőjéről, amelyet más tárgyakkal együtt elloptak a múzeumként működő drezdai uralkodói palota kincstárából. A Grünes Gewölbébe (Zöl

A rendőrség négy elkövető után nyomoz.

A két betörő mellett, akik a palotában készült felvételeken láthatók, még két tettes tartózkodhatott az épületen kívül. Az ismeretlen tetteseknek hétfő reggel a szigorú biztonsági intézkedések ellenére sikerült a palota kincstárába bejutni és a három ékszeres vitrint

fejszével betörve elvinni három ékszeregyüttes egyes darabjait.

A Drezdai Szász Állami Műgyűjtemények (SKD) szerdai tájékoztatása szerint az értékes gyűjteményből elloptak tizenegy különleges darabot, valamint eltűntek két további műtárgy részei és több gyémántokkal és briliánsokkal díszített kabátgomb is.

A tárlókban őrzött, mintegy száz darabból álló három ékszergarnitúrából hátrahagytak számos ékszert, köztük gyémánttal kirakott cipőkapcsokat és gombokat, a királyné gyöngy nyakláncát és egy gyémántokkal kirakott kardot.

A Drezdai Palota egyik terme a Grünes Gewölbe (Zöld boltozat) elnevezésű épületrészben. Forrás: AFP/Sebastian Kahnert

A drezdai kincstárat Erős Ágost szász választófejedelem és lengyel király hozta létre 1723-ban. Az évszázadok során háromezernél is több műalkotás - ékszer, dísztárgy, bútor - gyűlt össze benne, és kezdettől nemcsak a műtárgyak őrzésére, hanem bemutatására, kiállítására is szolgált.

A múzeumként működő drezdai uralkodói palota szerdán újranyitott,

de a kincstár, ahonnan a három nagy értékű ékszergarnitúrát ellopták, egyelőre zárva marad.