Európa kiemelt érdeke, hogy Egyiptomban biztonság legyen, és az ország sikerrel vegye fel a küzdelmet a terrorizmussal szemben - monda Áder János államfő csütörtökön Kairóban, Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel közös sajtótájékoztatóján. Áder a találkozón kiemelte a vízügyi együttműködés fontosságát és a demográfiai kihívásokról is szót ejtettek.

A magyar államfő leszögezte, hogy elképzelhetetlen Egyiptom nélkül a terrorizmus elleni küzdelem és a migrációs hullám megállítása.

A köztársasági elnök a gazdasági kapcsolatok lehetőségei közül a vízügyi együttműködést emelte ki, és reményének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy egy-két éven belül már konkrét eredményekről is beszámolhatnak a felek.

Míg a 20. századot az olaj évszázadának nevezte Áder János, addig a 21. század szerinte a víz évszázada.

Áder János köztársasági elnök az Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel folytatott megbeszélésük után tartott közös sajtótájékoztatón az Ittihadíja palotában.Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Kovács Tamás

A két ország vízügyi együttműködésének a vízfelhasználás hatékonyságát, a hálózati veszteség csökkentését, az egyre sokasodó lakosság növekvő vízigényét vagy a szennyvízkezelés problémáját kell érintenie - hangsúlyozta.

Áder János az Egyiptom és Magyarország közötti jó kapcsolatokat azzal is példázta, hogy az elmúlt két és fél évben harmadik alkalommal kerül sor államfői találkozóra. Ezek visszatérő témája a terrorizmus elleni küzdelem és a migráció, a kairói találkozón azonban szót ejtettek a demográfiai kihívásokról és a közös vízhasználat kérdéséről is.

Abdel Fattáh esz-Szíszi azt hangsúlyozta, hogy számos szinten szeretné még tovább javítani a két ország eddig is jó kapcsolatát. A többi között a kereskedelmi árucserét és a gazdasági együttműködés egyéb területeit említette.

Eredményesnek nevezte a megbeszélést, amelyen megállapodtak egy negyedik találkozóról is a nemzeti, a gazdasági és a tudományos kapcsolatok erősítése érdekében. Erre jövőre Budapesten kerülhet sor - mondta.

Az egyiptomi elnök üdvözölte, hogy egyre több magyar látogat turistaként országába, amelyet igyekeznek egyre biztonságosabbá tenni.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök és Áder János köztársasági elnökForrás: MTI/Kovács Tamás

Kitért Magyarország fontos szerepére az Európai Unióban és regionális szinten is, és minél szorosabb együttműködést szorgalmazott a nemzetközi kapcsolatok építésében. Közös érdeknek nevezte egy nemzetközi álláspont kialakítását a terrorizmus elleni küzdelemben.

Megvitatták Egyiptom térségének helyzetét is, kitérve Líbia és Szíria ügyére. Kijelentette, hogy a nemzetközi közösségnek ezen területek problémáinak rendezése érdekében is nagyobb erőfeszítéseket kell tennie.

Szólt a palesztin kérdésről is, amelynek igazságos rendezéséhez szerinte a kétállami megoldást kellene választani.

Áder János négynapos hivatalos látogatáson vesz részt Egyiptomban, amelynek keretében csütörtökön találkozik még Ali Abdel-Ál parlamenti elnökkel.