Tavaly engedték ki a börtönből a londoni terroristát, Usman Khant, terrorizmus miatt ült

Vágólapra másolva!
Már ismert annak az iszlamistának a neve és a múltja, aki pénteken London belvárosában késsel megölt két embert, másik hármat pedig megsebesített. A 28 éves Ushman Khant 2012-ben nyolc év börtönre ítélték, terrorcselekmények előkészülete miatt. Tavaly szabadult, próbaidejét töltötte a tegnapi támadásig. Szakértők szerint Khan az elmúlt egy évben zavartalanul tarthatta a kapcsolatot iszlamista csoportokkal. A terrortámadás után a brit törvényhozás valószínűleg szigorítani fog a veszélyes bűnözők, különösen a terrorizmusért elítéltek korai szabadlábra bocsátásán. 
Vágólapra másolva!

A brit rendőrség szombatra virradóra Usman Khan néven azonosította az elkövetőt. A 28 éves férfi Staffordshire megyében lakott. "Ez a személy ismert volt a hatóságok előtt, mert 2012-ben terrorbűncselekmény miatt ítélték el" - mondta Neil Basu, a Scotland Yard terrorelhárítási parancsnokságának vezetője. "2018 decemberében

próbaidőre szabadulhatott a börtönből,

jelen pillanatban a vizsgálat arra összpontosít, hogy kiderítsük, miként követhette el ezt a támadást" - fűzte hozzá Basu.

Khant két társával együtt azért ítélték el 2013-ban, mert a vád szerint az al-Kaida terrorhálózat szimpatizánsaiként egyebek mellett a Londoni Értéktőzsde és angliai pubok ellen terveztek robbantásos merényleteket, illetve dzsihadista kiképzőtábort akartak létesíteni Pakisztánban.

A csoportot a rendőrség és a brit elhárítás (MI5) korábban hónapokig figyelte.

Tájékoztatása szerint a rendőrség házkutatást tart egy Staffordshire megyei címen, de egyelőre nem keresnek más gyanúsítottakat a késeléssel összefüggésben. Közölte azt is, hogy a merényletben egy férfi és egy nő halt meg, továbbá megsebesült egy férfi és két nő.

A BBC televízió és több brit lap már valamivel korábban közölte, hogy az elkövetőt - akit a péntek délutáni támadás után a rendőrök agyonlőttek - próbaidőre helyezték szabadlábra, és elektronikus azonosítót is viselt magán.

Ushman Khan ismert terrorista volt Forrás: Twitter

A támadás a London hídon történt, a brit főváros pénzügyi központjában, a Cityben, a londoni halárusok ősi céhének ma már elsősorban ceremoniális célokat szolgáló díszes épülete, a Fishmonger's Hall mellett. Egyöntetű médiaértesülések szerint a támadás összefügghetett a helyszínnel, mivel az épületben éppen egy büntetőjogi tudományos rendezvény zajlott a Cambridge-i Egyetem hallgatói és egykori elítéltek részvételével.

A The Times című konzervatív brit napilap forrásai úgy tudják, hogy

a támadó maga is hivatalos volt az eseményre,

ahol megosztotta volna a börtönbeli rehabilitációs programokról szerzett tapasztalatait a résztvevőkkel. Basu megerősítette, hogy Khan részt vett a rendezvényen.

A lapoknak nyilatkozó biztonsági szakértők tudomása szerint

a merénylő kapcsolatban állt szélsőséges iszlamista csoportokkal,

és a bűnüldöző hatóságok már korábban is ismerték. Boris Johnson brit miniszterelnök péntek este a BBC-nek nyilatkozva kijelentette: régóta az a véleménye, hogy

hibás eljárás az elítélt bűnözők idő előtti szabadlábra helyezése.

"Nagyon fontos lenne, hogy erről leszokjunk, és kikényszerítsük a veszélyes bűnözőkre, különösen a terroristákra kirótt megfelelő büntetetések végrehajtását" - fogalmazott a brit kormányfő.

Cressida Dick, a Scotland Yard főparancsnoka pénteken késő este tartott rövid sajtótájékoztatóján hivatalosan megerősítette a két halálos áldozatról szóló, a brit médiában nem sokkal korábban megjelent értesüléseket, és közölte, hogy a támadásban hárman megsérültek.

A londoni rendőrség vezetője a gyanúsított, a sérültek, illetve a halálos áldozatok kilétéről nem árult el részleteket. Kijelentette: tart az áldozatok azonosítása, és a hatóságok mindenekelőtt a hozzátartozókat akarják felkutatni és értesíteni.

Nem hivatalos médiaértesülések szerint az egyik sérült állapota válságos, de stabil. A másik sérült súlyos állapotban van.

A Scotland Yard főparancsnokának tájékoztatása szerint a rendőrök

az első bejelentéstől számítva öt percen belül a helyszínen voltak, és agyonlőtték a támadót. A hatóságok terrorcselekménynek nyilvánították a támadást,

és a vizsgálatot a Scotland Yard terrorelhárítási parancsnoksága irányítja.

Neil Basu péntek esti tájékoztatóján elmondta: a terroristán olyan mellényt találtak, amilyent öngyilkos robbantást elkövető merénylők használnak, de a vizsgálat eddigi eredményei szerint a mellény nem tartalmazott valódi robbanószert.

Késes támadás volt Hágában is

Három fiatalt sebesített meg a

továbbra is szökésben lévő hágai késelő

- közölte a holland rendőrség péntek este. Hága belvárosának leglátogatottabb bevásárlóutcájában történt a támadás.

A rendőrség közleménye szerint a sebesülteket rövid kórházi kezelést követően hazaengedték.
"Jelenleg a gyanúsítottat keressük, de eddig még senkit sem vettek őrizetbe" - közölte Marije Kuiper rendőrségi szóvivő. Mint mondta, egyelőre nincs személyleírásuk a támadóról. Kuiper

a támadás indítékát tekintve kiemelte: jelen pillanatban még nem zárnak ki semmit sem.