Egy 13 éves kisfiút és két 15 éves kislányt sebesített meg a hágai késelő

Hága, 2019. november 29. Rendőrök Hágában 2019. november 29-én, miután késeléses támadás történt a fő bevásárlóutcában. Többen megsebesültek. MTI/AP/Phil Nijhuis
Vágólapra másolva!
Továbbra sem sikerült elkapni a hágai késes támadót, aki tizenéves gyerekeket sebesített meg péntek este - közölte szombaton a NOS holland közszolgálati televízió.
Vágólapra másolva!

A híradás szerint a késeléses támadásban egy 13 éves kisfiú és két 15 éves kislány sebesült meg. Az eddigi hírügynökségi jelentésekben az szerepelt, hogy a sebesültek fiatalok, de a koruk, illetve a nemük nem derült ki. A hatóságok nem adtak róla hivatalos tájékoztatást.

Rendőrök Hágában 2019. november 29-én, miután késeléses támadás történt a fő bevásárlóutcában. Forrás: MTI/AP/Phil Nijhuis

Az eset péntek este történt ötszáz méterre a parlament épületétől, Hága belvárosának leglátogatottabb bevásárlóutcáján, amely zsúfolt volt a karácsonyi szezon kezdete, illetve a "fekete pénteki" bevásárlások miatt. A támadó elmenekült. A NOS megszólaltatott két szemtanút, akik azt mondták, hogy

a megsebesített kislányok sikítva menekültek az utcáról egy boltba. Egy másik szemtanú pedig arról számolt be, hogy egy atlétikus testalkatú férfi futott el a helyszínről, könnyedén ugrándozva át az útjába kerülő akadályokon.

Holland híradások szerint a rendőrségnek igazából fogalma sincsen, hogyan néz ki pontosan a támadó. A hatóságok azóta nagy erőkkel keresik az elkövetőt, a hágai rendőrség minden emberét bevetette a hajtóvadászatban, de egyelőre nem találják. Híradások szerint razziákat tartanak a vasúti pályaudvarokon, ellenőrzik a tömegközlekedési eszközöket. Az elkövető indítéka nem ismert, de a hatóságok semmit se zárnak ki.