Ötven fölé emelkedett a kanyarójárvány áldozatainak száma Szamoán

2019.12.02. 06:39

Ötven fölé emelkedett a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma Szamoán, a november közepén bevezetett szükséghelyzet intézkedései ellenére - közölte hétfőn a csendes-óceáni szigetország kormánya. Az áldozatok túlnyomó többsége továbbra is gyermek.

Az adatok hétfő reggeli legfrissebb összesítése szerint a járvány kitörése óta 3728 kanyarós megbetegedést jelentettek az országban - közölte a szamoai egészségügyi minisztérium.
A halálos áldozatok száma 53 - ez egy hét alatt hússzal nőtt - és négy kivétellel, négy évesnél kisebb gyermekek estek a fertőző betegség áldozatául.

A közösségi média felületeire feltett kormányközlemény szerint csak az előző 24 órában öt új halálos áldozatot és 198 újabb megbetegedést jelentettek. Az új-zélandi rádió (RNZ) híradása szerint a mostani kanyarójárvány kiindulási pontja vélhetően Új-Zéland volt, de a járvány mostanra a csendes-óceáni térség más országaira, köztük a Fidzsi-szigetekre és Tongára is átterjedt.

Szamoa súlyos érintettsége azzal magyarázható, hogy a Hawaii és Új-Zéland között fekvő kétszázezres szigetországban a lakosság átoltottságának aránya az UNICEF adatai szerint alig 28 és 40 százalék között lehet.

A járvány október végi kitörése óta a kormány dollármilliókat költ a külföldi segítséggel beindított oltási kampányra, amelynek keretében november 20-a óta több mint 58 ezer embert, a lakosság több mint negyedét oltották be, kezdve a 6 hónapos csecsemőktől egészen 60 éves korig.
A november közepén elrendelt szükséghelyzet értelmében a kormány bezárta az iskolákat és egy egyetemet is, és megtiltotta, hogy a 19 évesnél fiatalabbak nyilvános rendezvényeket látogassanak.