Terroristák öltek meg egy japán orvost és segítőit Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Terrorista támadás érte szerdán Afganisztánban egy japán segélyszervezet egyik autóját, és a benne utazó hat embert - egy japán orvost és öt helyi alkalmazottat - megölték - közölte több hivatalos forrás.
Vágólapra másolva!

A Peace Medical Service (PMS) segélyszervezet autója az ország keleti részén lévő Nangarhar tartomány székhelyére, Dzsalálábádba tartott, amikor ismeretlen fegyveresek rátámadtak.

Az autóban Nakamura Tecu japán orvos és a szervezet öt helyi alkalmazottja utazott.

Négy helyi alkalmazott azonnal meghalt, az ötödik és az orvos súlyosan megsebesült,

a dzsalalábádi kórházba szállították őket.

Mindkét sebesültet megműtötték, majd Nakamurát helikopterrel el akarták szállítani a Kabulhoz közeli bagrami katonai kórházba további műtét céljából, de

még felszállás előtt életét vesztette.

Belehalt sebesülésébe a megműtött alkalmazott is. Az esetről a tartományi kormányzó szóvivője és a dzsalálábádi kórház tájékoztatta a hírügynökségeket.

Nakamura Tecu a PMS alapítója és vezetője volt 2008 óta Afganisztánban. Azután kezdte el tevékenységét, hogy egy másik japán orvost, Ito Kazuját lázadók elrabolták és meggyilkolták az országban.

A támadás elkövetőjeként egyelőre nem jelentkezett egyetlen szervezet sem. A kormányellenes tálibok közölték, hogy a tettes nem közülük való.

Abe Sindzó japán miniszterelnök tokiói sajtóértekezletén azt mondta: lesújtja, hogy Nakamura Tecunak ily módon kellett meghalnia.

- jelentette ki.

A nangarhari kormányzótanács egyik tagja, Szohrab Kaderi a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta:

Az afgán kormány szóvivője is szigorúan elítélte, gonosz és gyáva tettnek minősítette az orvos és munkatársai meggyilkolását.

Nakamura Tecu egész életét az afgánok élete megváltoztatásának szentelte

- mondta Szedik Szeddiki.

Két héten belül ez már a második támadás volt Afganisztánban segélyszervezeti alkalmazottak ellen.